Aki a hetvenes-nyolcvanas években volt iskolás, biztosan emlékszik a diplomatatáska-őrületre. Abban az időszakban alig volt olyan kis- és nagydiák, aki ne ilyen rettenetesen haszontalan és egészségtelen, viszont annál trendibb és menő táskát hordott volna. Általában a padhoz támasztva, az óra kellős közepén tudott eldőlni, rendkívül hangos puffanással, használata emellett gyakran gerincferdülést is okozott - mégis mindenki ilyennel járt iskolába abban az időben. Emellett a menőség egy további fontos rekvizítuma volt az iskolások körében a Magyarországon akkoriban megjelent kvarc karóra is.

A diplomatatáska történetét röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy ez az eredetileg iratok tárolására készült, enyhén bőröndre emlékeztető kézitáska már a 30-as években megjelent Magyarországon, azt azonban a mai napig nem tudta senki megfejteni, hogy ki, vagy mi robbanthatta ki negyven-ötven évvel később az iskolai lázat körülötte.

Egy elmélet szerint a KGST keretein belül zajló cserekereskedelem jegyében kerülhetett az országba egy nagyobb szállítmány bolgár diplomatatáska, amely a nyakunkon maradt. A funkciójukat tekintve közel sem iskolatáskának tervezett darabok pedig hirtelen az iskolásgyerekek érdeklődésének középpontjába kerültek, olyannyira, hogy egy csapásra státuszszimbólummá váltak a körükben. Ez egy olyan különleges szubkulturális mozzanat volt, amely megállíthatatlanul végigsöpört az egész országon, Záhonytól Hegyeshalomig.

A felvétel valamikor a hetvenes évek második felében készült egy általános iskola közelében:

Abból a szempontból nem volt haszontalan a diplomatatáskák elterjedése, hogy nem lettek szamárfülesek a bennük hordott füzetek és könyvek, mint a hátitáskákban. Hátrányuk volt viszont, hogy a méregdrága táskák igazából nem is voltak elegendők önmagukban, hiszen egy tornacipő vagy uzsonna már bele sem fért a kialakításuk miatt. A diákok kénytelenek voltak külön nejlonzacskóban hordani ezeket a dolgokat.

Horrorisztikus áron szerzett gerincferdülés 

A diplomatatáska-őrület a hetvenes évek első felében kezdődött, majd az évtized második felében gyorsult fel. Akkoriban igen komoly ráfordítást igényelt egy ilyen termék megvásárlása, hiszen csak kevés helyen árulták, és ott is méregdrágán, mivel a gyártás is csupán egy helyen zajlott, a Debreceni Bőráru gyárban. A másik beszerzési forrást a szürkeimportban beérkező termékek jelentették, de ezek sem voltak olcsók. A jelenség kezdetben inkább csak a 7–8. osztályosok körében ütötte fel a fejét, ők kezdték ilyen táskában hordani a tanszereket.

Az új őrületnek az adott újabb lökést, amikor nagyobb lett a kínálat az üzletekben. Hiszen némi késéssel ugyan, de egy idő múlva az ipar és a kereskedelem is felismerte az igény ugrásszerű növekedését. 

1981 elején a Skála reklámáron kezdte forgalmazni a diplomatatáskákat, 614 helyett 429 forintért. Hogy ezt az árat el tudjuk helyezni, ahhoz tudnunk kell, hogy 1981-ben a beiskolázás összes költsége 500 forint volt gyermekenként, egy női táska pedig 150 forintba került. Vagyis még ez a reklámár is elég borsos volt, főként, ha figyelembe vesszük az akkori fizetési viszonyokat. (A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete a KSH adatai szerint 1981-ben 4364 forint volt.) 

A készletek mégis hamar fogytak az üzletekben, és az iskolákban egyre nagyobb teret hódított az új divat, az iskolatáska helyett a legtöbben a diplomatatáskát választották, és már messze nem csak a felső tagozatosok.

A Budapest VII. kerület Osvát utcai Kirakatrendező Iskola egyik osztályterme 1973-ban: középen, az asztalon az iskolába járás egyik elmaradhatatlan rekvizítuma, egy diplomatatáskaForrás: Fortepan / Urbán Tamás

Ekkoriban megjelentek az első olyan újságcikkek is, amelyek ezeknek a furcsa iskolatáskáknak a veszélyeire figyelmeztettek.

Az ortopéd orvosok hangot adtak azon véleményüknek, hogy az embert és különösen a fejlődőben lévő gyerekeket nem arra találták ki, hogy egy nem ritkán 5 kilogrammos csomagot (ebből 2 kilogramm volt csak maga a táska) folyamatosan az egyik kezükben hordjanak. Ez túlzott oldalirányú terhelést és hosszabb távon gerincferdülést okozhat - hívták fel a figyelmet.

Sajnos igazuk lett, mert egy 1981 őszén készült szűrés már ki is mutatta, hogy a középiskolásoknál (akik az általános iskolában már diplomatatáskát hordtak) 1000 gyermekből 64 szenvedett gerincferdülésben, és már a másodikos kisiskolások közül is 12-13. Ez pedig elképesztő ugrást jelentett a korábbi adatokhoz képest.

A rendszerváltás hozta el a fura divatőrület végét

A józan ész mégsem állhatta útját a divatnak. Az 1982-es iskolaév kezdetére már minden boltban előkelő helyen ilyen táskák kellették magukat, és áruk - a hatalmas kereslet hatására - megközelítette a 800 forintot. Ekkorra az iskolák környékén az utcakép úgy festett, mint egy sci-fi filmben, ahol az emberiség IQ-ja hirtelen az egekbe szökik, és már az első osztályosok is mérnöknek tanulnak, hiszen szinte mindenki diplomatatáskával járt.

Egy szépen vasalt, bordó színű diplomatatáska a nyolcvanas évekbőlForrás: Shutterstock

A táskák hordására egyébként íratlan szabályok vonatkoztak: a tapasztaltabbak a hónuk alá csapták, a kissé óvatosak a fogantyúról lenyúló mutatóujjukkal biztosították, hogy a táskák ne nyílhassanak ki, a gyanútlan diákok azonban egyszerűen csak a fogantyújukat marokra fogva cipelték azokat. Ez utóbbiak gyakran ráfaragtak, mert tréfás kedvű osztálytársaik egy váratlan pillanatban kikapcsolták a táskájuk zárját, amelyből oldalra lenyílva az iskolai folyosó padlójára ömlött azok teljes tartalma.

Erre az időszakra több termelőszövetkezet állt rá diplomatatáska készítésre, volt olyan üzem, ahol 20 ezer darabot gyártottak éves szinten.

Ez a sajátos láz egyre csak tombolt, és a nyolcvanas évek közepén még mindig alapfelszerelésnek számított a diplomatatáska.

Idővel azonban a boltokban már túlkínálat jelentkezett, és az árak csökkenni kezdtek, majd tartósan 350 forint környékére süllyedtek.

A divathullám végét jelző első jelek 1986-tól mutatkoztak.

Ebben az évben több termelőszövetkezet is hozzálátott termelése átszervezéséhez, és leállt a diplomatatáskák gyártásával. A döntést a kereslet visszaesésével és a kis haszonkulccsal indokolták. 

Utcakép 1982-ből, a fővárosi Szent István körútrólForrás: Fortepan / Magyar Rendőr

A fordulópont talán 1988 lehetett, amikor az áruházak már a 350 forintos árat is elkezdték 20-30 százalékkal mérsékelni, alighanem veszteségcsökkentési céllal. A rendszerváltással pedig a diplomatatáskák uralta több mint egy évtized az iskolákban végérvényesen lezárult.

Egy másik elmaradhatatlan kellék: a kvarcóra 

A menőség egy másik szimbóluma a hetvenes-nyolcvanas években a kvarc karóra volt. Egy magára valamit is adó kisdiák - diplomatatáska mellett - akkoriban el sem indult az iskolába egy ilyen időjelző szerkezet nélkül. A hétzenés karóra a menőség esszenciális megtestesítője volt, olyannyira, hogy nem csak az általános iskolások, hanem a komoly, meglett férfiemberek csuklóján is ez díszelgett, diszkréten csippenve minden egész órakor. Tulajdonosa mindenképp a kor legújabb vívmányával felszerelt, trendi és jó fej embernek képzelhette magát, aki hét zenei motívum közül választhatta ki azt, amelyikre ébredni szeretne.

Az első kvarcórák egyébként még kezdetlegesebb szerkezetek voltak, hiszen például csak akkor vált rajtuk láthatóvá a számlap, ha a tulajdonos oldalt megnyomott egy gombot. Más kérdés, hogy tűző napsütésben még így is szinte lehetetlen volt leolvasni a pontos időt.

A hetvenes, nyolcvanas évek életérzését hozzák vissza a napjainkban reneszánszukat élő retró kvarcórákForrás: Wikimedia Commons/Ashley Pomeroy

De folyamatosak voltak a fejlesztések, így egyre sokoldalúbb változatok kerültek az üzletekbe. A klasszikusnak számító darabok mellett, amelyek az ébresztéshez különböző zenéket játszottak le, újabb kategóriát alkottak a számológépes kvarcórák - ezeket azonban nem különösebben díjazták a matematikatanárok. Mai szemmel már egészen furcsának tűnhet, de akkoriban még elvárták, hogy egy egyszerűbb matematikai műveletet is mindenki papíron végezzen el, és ne használjon hozzá számológépet - különösen ne okostelefont.

Ezek az órák általában csak az alapműveletek elvégzésére voltak alkalmasak, viszont rettenetesen vagányan néztek ki a gyerekek csuklóján. Ebből a típusból itthon azok váltak igazán népszerűvé, amelyekben még játék is helyet kapott. Akkoriban nem az okostelefonjukat nyomkodták a gyerekek hazafelé menet az iskolából, hanem ezeket a ma már kezdetlegesnek számító szerkezeteket. 

Felhasznált források: Tó-retró blog, Szeretlek Magyarország, Retrolegends.hu és Törimásképp.cafeblog.hu