540 milliárd forintnyi fejlesztési pénzre pályázhatnak a vállalkozások

VARGA Mihály
Budapest, 2021. május 11. Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) élelmiszeripari középvállalkozásokat támogató szerződéseinek aláírása előtt a Pénzügyminisztériumban 2021. május 11-én. A Gazdaság-újraindítási akcióterv keretében három élelmiszeripari cég 2,6 milliárd forintos beruházásához 1,5 milliárd forinttal járul hozzá a kormány. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Összesen 540 milliárd forintnyi vállalkozásfejlesztési pályázat jelenik meg a következő két hónapban - jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály hangsúlyozta: a legfontosabb feladat jelenleg a gazdaság újraindítása, ezért a pályázatokat is a versenyképesség és a foglalkoztatás erősítését szem előtt tartva alakították ki.

  • Első körben a kutatás-fejlesztést és az innovációt erősítő felhívások indulnak el, mintegy 140 milliárd forintos keretösszeggel.
  • Ezzel egy időben 70 milliárd forint segíti majd a vállalati képzéseket.
  • Vállalkozásfejlesztésre 330 milliárd forintot nyerhetnek el a cégek. Ennek egy részére a mikro-, kis- és közepes vállalkozások már júliusban beadhatják támogatási kérelmeiket

- hívta fel a figyelmet a pénzügyminiszter.

A videó:

Varga Mihály videójában jelezte azt is, hogy folytatják a népszerű Magyar multi programot és a Zöld nemzeti bajnokok programot, ezek társadalmi egyeztetése hamarosan elkezdődik.
Elmondta:

azzal számolnak, hogy a pályázatok 6-7 ezer magyar vállalkozásnak jelenthetnek segítséget. Az első kifizetések már ősszel megtörténhetnek.

A pályázati híreket figyelemmel lehet kísérni a www.palyazat.gov.hu oldalon.