A magyar gazdaság nem állt le, folyamatosan nyeri vissza növekedési képességét, és képes lesz arra, hogy a növekedést tekintve a járvány előtti uniós dobogós helyet visszaszerezze - mondta a pénzügyminiszter kedden a Fejér megyei Sárszentmihályon, ahol a Masterplast Nyrt. egészségipari alapanyaggyártó üzemét adták át.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a járvány okozta válság kitörésekor számos magyar vállalkozás döntött úgy, köztük a Masterplast, hogy nem visszafogja a termelését, nem leépíti a munkahelyeit, hanem fejleszt, beruház, új piacokat keres. A kormány az ehhez szükséges támogatást mindvégig biztosította - tette hozzá.

Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Masterplast Nyrt. új egészségipari alapanyaggyártó üzemének átadásán Sárszentmihályon 2021. június 29-énForrás: MTI/Vasvári Tamás

A tárcavezető közölte, hogy a támogatások egy része az Egészségipari Támogatási Program keretében jutott el a vállalkozásokhoz, és e források felhasználásával az egyik legnagyobb beruházást a Masterplast hajtotta végre. Mint mondta: 50 új munkahelyet létrehozó új üzemük 9,5 milliárd forintba került, ehhez több mint 7,5 milliárdot az állam adott.

Varga Mihály jelezte, még idén elkészül a cég feldolgozó üzeme is, így a Masterplast a most átadott üzemmel együtt összesen 12 milliárd forintos beruházást hajt végre a kormány 9,5 milliárd forintos támogatásával.

A miniszter arról is beszélt, hogy a vállalatcsoport beruházásával egy újabb területen, az egészségipari textíliák terén válhat önellátóvá az ország, hiszen a Sárszentmihályon előállított alapanyagból készülhet védőruha, maszk, orvosi köpeny, lábzsák és fejvédő is. Megjegyezte, hogy járványidőszakban az új üzem teljes kapacitását képesek lesznek a hazai szükségletek kielégítésére fordítani, ugyanakkor "békeidőben" a termékek 80 százalékát akár a külpiacokon is tudják értékesíteni.

Dolgozók a Masterplast Nyrt. újonnan átadott egészségipari alapanyaggyártó üzemébenForrás: MTI/Vasvári Tamás

A tárcavezető emlékeztetett: a kormány tavaly nyáron indította el az Egészségipari Támogatási Programot (ETP), amely már az egyik legeredményesebb kormányzati beruházás-ösztönző programnak számít. Az ETP keretében összesen 82 egészségipari fejlesztés valósul meg, 86 milliárd forint összértékben, 5700 munkahelyet védenek meg, amelyhez a kormány 66 milliárd forintos támogatást nyújt a vállalkozásoknak. Ezzel a cégek már képesek ellátni az országot elegendő maszkkal, a vírus gyógyításában fontos Favipiravirral, az oltáshoz használt orvosi eszközökkel, fertőtlenítőszerrel, valamint légtisztító berendezésekkel.Törő Gábor (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy egy éve is komoly fejlesztéseket adtak át a cégnél, ám akkor még a munkahelyek megtartása volt előtérben, most új munkahelyek létesültek.

A Masterplast Nyrt. újonnan átadott egészségipari alapanyaggyártó üzeme Sárszentmihályon 2021. június 29-énForrás: MTI/Vasvári Tamás

A sajtóanyag szerint az egészségipari textíliagyártó üzem a Masterplast történetének legnagyobb beruházása. A 7700 négyzetméter alapterületű üzemkomplexum 7000 tonnás éves kapacitással rendelkezik. Az egészségipari üzletág nagyságrendileg több mint 20 millió eurós éves árbevételt hozhat a Masterplast számára már 2021-ben, és az új terület eredményessége az évtized végére elérheti az építőipari szegmens szintjét.

A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2019-es árbevétele 107 millió euró (38,5 milliárd forint) volt.