Újabb rekordot állított be itthon a lakáshitelezés

hitel álmodozás
Ha te is gondolkoztál már a hitel felvételen, akkor ezt mindenképp olvasd el előtte!
Vágólapra másolva!
Március és április után újabb rekordot állított be a lakáshitelezés Magyarországon – derült ki az MNB  adataiból. A személyi kölcsönök már majdnem visszakúsztak a válság előtti szintre, a ma kétéves babaváró esetében viszont továbbra sem látszik visszapattanás - olvasható a bank360.hu  közleményében.
Vágólapra másolva!

A 120 milliárd forintot is meghaladta a lakáshitelek folyósítása májusban – derül ki a Magyar
Nemzeti Bank csütörtök reggeli közléséből.

– közölte Varga Zsombor, a Bank360.hu elemzője.

Illusztráció Fotó / Shutterstock

Az újonnan kihelyezett személyi kölcsönök volumene tovább növekedett, ezzel pedig közel
került a válság előtti szinthez a hiteltípus folyósítása. A július elsején kétéves babaváró
kölcsönök folyósítása viszont ismét mérsékelt maradt.

Az új rekord: 120,2 milliárd

Lakáshitelből 120,2 milliárd forintot helyeztek ki összesen a bankok 2021 májusában.

Már a márciusi és áprilisi lakáshitelezés is korábban nem látott szinteket ért el, a májusi azonban
még ezeket is meghaladta, nagyjából 15 milliárd forinttal volt magasabb az előző hónapokban rekordnak számító összegeknél. Így éves szinten már közel megduplázta számait a lakáshitelfolyósítás, a januári mélyponthoz képest pedig még ennél is nagyobb mértékben nőtt.

Idén tavasszal a hitelek segítségével többet költöttek a magyarok lakáscélra, mint korábban bármelyik negyedévben.

Lakáshitel alakulása 2020 január - 2021 május között

A következő oldalon a személyi kölcsön alakulásáról olvashatnak!