Bolti sikkasztással lopta a népvagyont a Balaton körül a füredi banda

Magyarország,
Nagykőrös
Tormás városrész, ÁFÉSZ vegyesbolt.
ÉV
1970 önkiszolgáló, mérleg, üzletbelső, vegyesbolt
Vágólapra másolva!
Történeti-gazdasági visszatekintésünkben egy, szinte a feledés homályába veszett, tanulságos történetet mutatunk be. Kiderül belőle, hogyan vezetett egy megfélemlített, megzsarolt boltvezető, kezdő és visszaeső bűnöző öngyilkossága a hatvanas évek egyik legnagyobb sikkasztásának és az ügyeskedő bűnbandának lelepleződéséhez.
Vágólapra másolva!

A balsorsú Korpádi Gyula balatoni boltvezető, egy meg nem nevezett nyomozó, és Márton Zoltán, a Balatonfüred és Vidéke Körzeti Földműves Szövetkezet főkönyvelője a történet három főszereplője. A fő helyszín az 1960-as években még csupán háromszázhetven lelkes Veszprém megyei kis falu, Paloznak. (A balatonfüredi járás falva 2019-re is csak 546 főre duzzadt.)

A csopaki boltból a börtönbe, majd a boltba

Az események kibontakozását Korpádi Gyula visszaemlékezéséből ismerhetjük meg, aki a Balatonfüred és Vidéke Körzeti Földműves Szövetkezeten keresztül Balatonakaliban, Balatonfüreden majd Csopakon lett boltvezető. A veszprémi járásbíróság azonban – mint derült égből a villámcsapás - hamarosan egy időre véget vetett a férfi karrierjének, az ítélet szerint

A börtönben a férfi elhatározta, hogy soha többé nem lép a bűn útjára, példás magaviselete miatt hét hónap fogság után pedig szabadon távozhatott.

Paloznak látképe, háttérben a Balaton Forrás: Paloznaki Önkormányzat/commons.wikimedia.org

1963. szeptember 30-ától ismét boltot vezetett, ezúttal Paloznakon, ahol a lakók hamar a szívükbe fogadták. Nem tudták azonban, hogy

a férfi fogadkozásai dacára mégsem tudott megszabadulni korábbi káros szokásától - vagyis attól, hogy időnként megdézsmálja a bolti kasszát.

Az első átfogó ellenőrzéskor még csupán tizenkilenc forintnyi volt a hiány, ez azonban egy évvel később már 16.000 forintra gyarapodott. Ez egészen figyelemreméltó összeg abban az évben, amikor az adatok szerint a nemzetgazdasági havi bruttó átlagkereset 1702 forint volt.

A vegyesbolt ellenőrzését a Balatonfüred és Vidéke Körzeti Földműves Szövetkezet legkeményebb revizora, Losonczy Lajos végezte, aki fel is fedezte a hiányt - amit azonban Korpádi csodálkozására az árukészlet értékének felkerekítésével semmissé varázsolt.

Az ellenőrt viszont nem a segítőkészség vezérelte, felsőbb utasításra járt el. Tagja volt ugyanis annak a bűnszervezetnek, amelyet a szövetkezet főkönyvelője hozott létre és működtetett, ami szinte az összes felügyeletük alatt álló boltban megrövidítette a népvagyont. A köztudatban a „füredi banda" néven szerepeltek, mivel a szövetkezet és a szervezet főhadiszállása is itt rendezkedett be.

Egyszerű módszerrel dolgozott a füredi banda

A banda módszere az egyszerűsége miatt válhatott működőképessé:

a boltok jelentették a pénzkifizető helyeket, a rendszeres ellenőrzéseket pedig beépített személyek végezték,

akik többek között a főkönyvi adatok módosításával mindig gondosan ügyeltek arra, hogy az árukészlet és a központi nyilvántartás pontosan egyezzen. A boltvezetőket, és így Korpádit is megfélemlítéssel és zsarolással vették rá a hallgatásra. Attól való félelmében, hogy büntetett előélete miatt ismét börtönbe kerülhet, a paloznaki boltvezető nagyon igyekezett a hiányt pótolni. Pénzzé tette, amit csak tudott, és mindenkitől kölcsönzött, aki hajlandó volt őt kisegíteni. Ennek köszönhetően a központi ellenőr végül csupán háromezer forintnyi hiányra bukkant. Emiatt viszont megfosztották vezetői állásából, és a balatonfüredi boltban lett eladó, fizetését pedig havonta megrövidítették ötszáz forinttal, amivel a hiányt törleszthette.

A bűnbanda rövidesen mégiscsak feljelentette, és néhány heti munka után itt is felmondtak neki. Így történt, hogy negyvenkét éves korára Korpádi munkanélküli lett, a felesége eltartottja, aki a balatonfüredi bazársori tejboltban dolgozott.

Korpádi az ügyészségen a kihallgatás során azt vallotta, hogy bűnösnek érzi magát, de csak részben. A küzdelmet feladva, sorsába beletörődve, védőügyvédet sem kért. Itt véget is érhetne a füredi banda és Korpádi története, ám ez koránt sincs így.

A folytatásért, további izgalmas részletekért kérjük, lapozzon!