MNB: A hitelmoratóriumot igénybe vett ügyfelek minél előbb kezdjék meg a törlesztést

MNB Magyar Nemzeti Bank, Budapest, épület
A Magyar Nemzeti Bank épülete (illusztráció).
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) arra biztatja a moratóriumot igénybe vett ügyfeleket, hogy minél előbb kezdjék meg hiteleik törlesztését azok, akiknek rendelkezésére áll az ehhez szükséges jövedelem - mondta az MNB felügyeleti szóvivője.
Vágólapra másolva!

Binder István hozzátette, hogy az MNB felmérése szerint az érintett ügyfelek legalább 56 százaléka minden gond nélkül tudná fizetni havi törlesztőrészletét.

A szóvivő hangsúlyozta:

a jegybank elvárja a hitelintézetektől, hogy ha az ügyfél a moratórium alatt felhalmozódott összeget részlegesen vagy teljesen előtörlesztené, azt megtehesse ingyen,

előtörlesztési díj nélkül. Mindez sok tízezer, de akár százezer forintos könnyebbséget is jelenthet az ügyelek számára.

Az előtörlesztés mellett az ügyfeleknek más lehetőségük is van: kérhetik azt is, hogy maradjon az eredeti futamidő és a moratórium alatt felgyűlt összeget a bank építse be a törlesztőrészletbe. A havi törlesztőrészlet ezáltal kicsit magasabb lesz, viszont az ügyfél az eredeti futamidő végén letudja zárni a hitelt. A jegybank ebben az esetben is azt várja el a bankoktól, hogy ne legyen szerződésmódosítási díj - mondta.

A Magyar Nemzeti Bank épülete Fotó: Polyák Attila - Origo

Binder István emlékeztetett, hogy

egyelőre szeptember 30-ig tart a moratórium,

amelynek a meghosszabbításáról a kormány augusztus végén, szeptember elején fog dönteni.

Megjegyezte, hogy felesleges kiadást vállal magára az, aki továbbra is igénybe venné a moratóriumot, miközben megvan a törlesztési képessége, ugyanis ezáltal jelentősen nőhet az összes visszafizetendő tartozása.

Közölte: tavaly év elején 1,6 millió lakossági ügyfél vette igénybe a moratóriumot, ez a szám mostanra 1,2 millióra csökkent, emellett van még 30-35 ezer érintett vállalkozás. Ez a moratóriumra jogosult hitelállománynak a felét jelenti a lakossági oldalon.