Egyre biztosabb, hogy az év üzletét a tengeri áruszállítás jelenti

HMM Algeciras
Rotterdam, 2020. június 3. A világ legnagyobb konténerhajója, a HMM Algeciras 23 964 konténerrel a fedélzetén - első útja során - Rotterdam kikötőjébe érkezik 2020. június 3-án. A HMM Algeciras megépítését 2018 szeptemberében kezdték, és egyike azon 12 konténerhajónak, amelyet Dél-Korea rendelt. A hajó 339,9 méter hosszú és 61,03 méter fedélzetszélességű, a fedélzetének területe 24 ezer négyzetméter. MTI/EPA-ANP/Pieter Stam De Jonge
Vágólapra másolva!
Nagy évük lehet az óceáni szállítmányozó vállalatoknak az idei, mivel a cégek akár 100 milliárd dolláros - mintegy 30.000 milliárd forint -  profitot is bezsebelhetnek 2021-ben. Ráadásul az elemzők szerint középtávon már most biztosított a társaságok nyereségessége, mégpedig a tengeri szállítás iparágára most jellemző kínálati hiányok miatt.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapokban a szállítmányozási konténerhiány volt a világgazdaság egyik meghatározó témája, ami számos iparágban komoly fejfájást okozott. Olyannyira, hogy még az is felmerült, hogy az idei karácsonyi játékszállítmányok is veszélybe kerülhetnek.

Ráadásul az elemzők szerint, még ha enyhülne is a közeljövőben a konténerhiány, az óceáni szállítmányozó vállalatok akkor is biztosan komoly nyereségeket zsebelhetnek majd be középtávon

– írja a GCaptain.

Egy friss jelentés összeállítói pedig arra jutottak, hogy középtávon is kínálati hiány lesz a szállítmányozási piacon, vagyis a nyereségesség igen stabil maradhat a következő időszakban. A jelentést készítő Drewry úgy számol, hogy az idei évben a cégek által realizált kamat- és adófizetés előtti profit 80 milliárd dollár körül alakulhat, ami jelentősen felülmúlná a 35 milliárd dolláros korábbi várakozást – mondta Simon Heaney, a jelentés szerzője.

A szakember hozzátette, azon sem lepődne meg, ha ez a profit fölmenne 100 milliárd dollárig.

Még jövőre is jelentős profitot hozhatnak össze az óceáni szállítmányozók Forrás: AFP

Heaney kiemelte, jövőre várhatóan enyhül majd a piaci nyomás, ami némileg csökkentheti a cégek nyereségét. De még így is 70 milliárd dolláros eredményt vár a Drewry, ami bőven felülmúlná a történelmi átlagot.

Mindeközben a kínálati hiány kapcsán a jelentés hangsúlyozza, a kapacitásnövekedés idén 4,2 százalékos lehet a tavalyi évhez képest, de jövőre is mindössze 2,8 százalékos bővülést vár az elemzés.

Ez pedig azt jelenti, hogy a szállítmányozási szektorban a kínálat 2023-24-ben javulhat érdemben. Következésképpen, a következő hónapokban még stabilnak tűnik a cégek profitja, amennyiben a kereslet tartósan erős marad a szolgáltatásokra, így a szállítóhaókra és a teherkonténerekre is.