Látványos bemutatót tartottak a harcjárművek az épülő zalai tesztpályán - galéria

Zalaegerszeg, 2021. július 15. Leopard 2A4HU harcskocsi bemutatója a Zalaegerszegi ZalaZONE Rheinmetall Off-road Tesztpálya első ütemének átadása napján, 2021. július 15-én. A harcjárműveket gyártó Rheinmetall Hungary Zrt. tesztpályájának három pályaeleme a járművek sárban való tesztelését, mászóképességét és kezelhetőségét, valamint tartósságának vizsgálatát teszi lehetővé. A tesztpálya mellett épülő, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet várhatóan 2023-ban adják át. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Átadták a harcjárműveket gyártó Rheinmetall Hungary Zrt. tesztpályájának első ütemét csütörtökön a zalaegerszegi ZalaZone ipari parkban. A három pályaelem a járművek sárban való tesztelését, mászóképeségét és kezelhetőségét, valamint tartósságának vizsgálatát teszi lehetővé.
Vágólapra másolva!

Magyarország a járműipari csúcstechnológiák bevezetése után a magasabb technológiai szintet képviselő hadiipart is meg tudja alapítani - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az átadáson. Hozzátette, hogy a Rheinmetall-csoporttal kialakított együttműködés példaként szolgál a további együttműködésre.

Palkovics László arról is beszámolt:

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a Zalaegerszegi ZalaZONE Rheinmetall Off-road Tesztpálya első ütemének átadásán a tesztpálya mellett 2021. július 15-én Forrás: MTI/Varga György

Továbbá közölte, hogy a hadiipari gyártásba beszállítóként bevonják a kkv-szektort, az innovációba pedig a magyar egyetemeket, ennek támogatására szolgál az új befektetési alap;

a rendelkezésre álló 50 milliárd forintból az iparághoz csatlakozó cégeket tudják támogatni.

Hozzátette: a most épülő Védelmi Innovációs Kutatóintézet saját kutatásokat végez majd, és felügyeli az állam által finanszírozott védelmi ipari kutatásokat. Az egységes irányítás (mely összefogja a hadiipar területén működő magyarországi cégeket) megszervezésével kiküszöbölhetők a párhuzamosságok, és optimalizálni tudják az erőforrásokat - ismertette az innovációs és technológiai miniszter. Megemlítette azt is, hogy a tesztpálya mellett épülő, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet várhatóan 2023-ban adják át.

Nézze meg látványos képeinket az átadáson tartott bemutatókról az alábbi galériában!

Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiemelte, a biztonságpolitikai helyzet gyorsan változik a világban, a megjelenő kockázatok, kihívások, fenyegetések miatt korszerű, 21. századi technikai eszközökre és kiválóan felkészített, a hazájuk iránt elkötelezett katonákra van szükség. Mindezt kutatással, fejlesztéssel, innovációval, oktatással és képzéssel lehet megvalósítani, az off-road tesztpálya pedig a korszerűsítést, modernizálást szolgálja és lehetőséget ad a katonák, a gépjárművezetők gyakorlatai képzésére.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a Zalaegerszegi ZalaZONE Rheinmetall Off-road Tesztpálya első ütemének átadásán a tesztpálya mellett Forrás: MTI/Varga György

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz), egyben a harcjárműgyár és a szomszédságában lévő járműipari tesztpálya miniszteri biztosa bejelentette, hogy az elektromos és autonóm járművek tesztelésére alkalmas pálya 90 azázalékos készültségben van, év végére teljesen elkészül. A tesztpálya közelében, 2,5 hektáron épülő, harci járműveket gyártó, 25 ezer négyzetméteres épületegyüttes készültségi foka 40 százalékos.

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) köszöntőjében azt mondta, a Rheinmetall 60 milliárd forint értékű beruházása kutatásfejlesztési, innovációs és gazdaságfejlesztési szempontból is számos lehetőséget jelent a Zalaegerszegen és a környéken élők számára.