Észak-Korea már 5G technológiát alkalmaz egyes határszakaszainak megfigyelésére

Térfigyelő kamera
Vágólapra másolva!
Egy észak-koreai forrás szerint a hatóságok már az 5G-s technológiát használó, legmodernebb kamerákkal figyelik a Kínával közös határ menti történéseket Phenjanból – adta hírül a DailyNK hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A hírügynökséghez eljuttatott információk arra engednek következtetni, hogy

az ország már telepítette ezt a csúcstechnológiát a határ egy része mentén, az Észak-Pjongan tartománybeli Sinidzsu városában,

és a tesztelés is sikeresen lezajlott. A múlt hónapban pedig újabb térfigyelő kamerákat szereltek fel ugyanebben a városban a Jalu folyó mentén.

A névtelenséget kérő forrás beszámolója szerint a helyszínen 100 méterenként legalább 1 kamera üzemel, amiket ott helyezték el, ahol tapasztalatok alapján gyakori a csempészet és a disszidálási kísérletek, mivel a hatóságok a távolból nehezen tudják közvetlen felügyelet alatt tartani a területet. A berendezések felvétel közben 360 fokban forognak, ami jelentősen megnehezíti az említett illegális tevékenységeket. Az újításnak köszönhetően jelentős megfigyelési holtterek tűntek el, bár csak a kínai-észak-koreai határ egyes részein.

Térfigyelő kamera (illusztráció) Forrás: thinkstock

A hírügynökségnek nyilatkozó forrás azt is elárulta, hogy a kamerákat közvetlenül a phenjani Állambiztonsági Minisztérium műveleti hivatala felügyeli és irányítja. Tekintettel arra, hogy a határőrcsapatok gyakran szemet hunynak a helyi csempészekkel összejátszó illegális tevékenységek felett, a biztonsági minisztérium nem adott nekik felhatalmazást a kamerák kezelésére.

Egy ideje már voltak arra utaló jelek, hogy az észak-koreai hatóságok keresik annak lehetőségeit, hogy alkalmazhassák az 5G mobilkommunikációs technológiát. Például tavaly egy kiadónál megjelent egy publikáció, „Információs tudomány" címmel, amelynek egyik szövegében az olvasható, hogy "meg kell erősíteni az 5G mobilkommunikációs technológia átvételére irányuló kutatási erőfeszítéseket."

Észak-Korea állítólag már 2019 óta szerez be Kínából berendezéseket az 5G-hálózatok kiépítéséhez.
"Úgy tudom, hogy Kína beleegyezett az együttműködésbe [Észak-Koreával], mivel Peking 2019-ben sikeresen telepítette az 5G hálózatot a határ mentén" - mondta egy másik észak-koreai forrás.

A felvételen állítólag egy 5G-képes hálózati eszköz látható az említett határszakaszról:

Peking 2019 áprilisában a kínai határőrség és a China Mobile mobilkommunikációs vállalat közötti megállapodást követően Csilin városban, a kínai–észak-koreai határon építette fel az első 5G-s határellenőrző pontját.

A Kínai Központi Televízió tudósítása arról számolt be, hogy

az ellenőrzőpontról készült videót 5G technológia segítségével valós időben továbbítják a 40 kilométerre lévő Ji'anban található parancsnoki központba.

Phenjan már tavaly szerette volna ezeket a kamerákat felszerelni és beüzemelni, azonban a koronavírus-járvány ezt késleltette.

Szakértők azonban úgy gondolják, hogy mivel az országban ma még a 3G kapacitás dominál, valójában nagyon nehéz lenne átugorva a 4G-t (LTE), egyből az 5G technológiát telepíteni. Ennek ellenére bizonyos régiókban nem elképzelhetetlen a legmodernebb hálózat kiépítése, habár

az országot sújtó nemzetközi szankciók és a belföldi gazdasági problémák miatt ez erősen megkérdőjelezhető.

A phenjani rezsim állítólag képes a kínai-észak-koreai határ 5G technológiára alapuló megfigyelésére Forrás: AFP/NurPhoto/Simon Holmes

Kim So-gyeong, a Koreai Információs és Kommunikációs Ipari Intézet vezető kutatója a hírügynökség megkeresésére elmondta, hogy az 5G hálózatok drágábbak, mint az LTE hálózatok, mivel sokkal sűrűbb infrastruktúrát igényelnek.

- mondta az elemző. Ez azt jelenti, hogy még ha Észak-Korea valóban 5G berendezéseket telepített is, nem tudják teljes mértékben és megfelelően kihasználni a mobiltechnológia képességeit.

A szakértő azonban megjegyezte, hogy Észak-Korea az elmúlt években többször is hangsúlyozta az 5G technológia megszerzésének fontosságát, ami azt jelenti, hogy "az is lehetséges, hogy a határon valóban telepítettek egy részleges 5G hálózatot kutatási célú tesztelés céljából."