Az nem meglepő, hogy egyes műtárgyak vagy régiségek már hosszú ideje kiváló befektetéseknek számítanak. Az viszont talán már kevésbé közismert, hogy még olyan gyűjtői tárgyak is hatalmas értékkel bírhatnak, mint - például - egy pokémon kártya. Megnéztük, melyek voltak a legkülönösebb, nagy értékű gyűjtői befektetések az elmúlt években.

Bár a részvénypiac kapcsán sok olyan tanáccsal lehet találkozni, hogy egy befektető miként szerezheti meg az első egymillió dollárját, valószínűleg kevesen javasolják stratégiaként a pokémon kártyák vagy a Star Wars figurák gyűjtését. Pedig időnként ezekkel is hatalmas vagyonokat lehet keresni.

Az előbbire épp idén akadt egy kirívó példa, amikor egy Logic nevű amerikai rapper 183.812 dollárt (kb. 56 millió forint) fizetett egy pokémon kártyáért egy árverésen. A Charizard nevű pokémont ábrázoló vintage kártyának nemcsak az ára elképesztő, de jól jellemzi az egész gyűjtői területet, hogy a vásárló mit mondott róla. A zenész elmondta, hogy gyerekkorában nagyon szerette ezeket a kártyákat, de mivel szegénységben nőtt fel, alig tudta megvenni őket. Vagyis a vásárlása elsősorban a gyermekkori énjének szólt.

Ez a történet valószínűleg jól mutatja, hogy a gyűjtők egyik legfőbb motivációja a megvásárolt tárgy vagy egy adott terület iránti szenvedély. Vagyis sokszor nem valószínű, hogy a konkrét anyagi, sokkal az inkább az eszmei érték számít. Mindazonáltal tisztán befektetői szándékkal is hozzá lehet jutni ilyen különleges tárgyakhoz. Egy összesítés megnézte a legkülönlegesebbeket.

Friss, idei rekordok

Mindenekelőtt érdemes megemlíteni az idei év különleges rekordjait. Áprilisban érkezett a hír ugyanis, hogy egy magántranzakció keretében 3,25 millió dolláros (kb. 986 millió forint) rekordáron kelt el egy kiváló állapotban fennmaradt példány az Action Comics amerikai képregénysorozat első, 1938. júniusi füzetéből, amelyben elsőként tűnt fel Superman, a képregényipar egyik legsikeresebb és legnépszerűbb szereplője.

Az új rekord csak kis összeggel haladta meg a korábbi csúcstartó összeget: az Action Comics #1 egy másik, ugyancsak jó állapotban fennmaradt példánya 2014-ben valamivel több mint 3,2 millió dollárért (kb. 976 millió forint) cserélt gazdát egy árverésen.

1,56 millió dollárt ért valakinek a Super Mario 64 tökéletes állapotú kópiájaForrás: Heritage Auctions

Aztán júniusban jött a hír, hogy a világ legértékesebb numizmatikai ritkaságainak egyike, egy 1933-ban, Amerikában vert „dupla sas" aranyérme 19,5 millió dolláros (5,58 milliárd forint) rekordáron kelt el egy New York-i aukción.

Az idei év azonban valószínűleg a gyűjtői videójátékoké volt. Miként az Origo is beszámolt róla, áprilisban valaki 660 ezer dollárt (198 millió forintot) adott a Super Mario Bros egy kiváló állapotú kópiájáért, július 9-én pedig 870 ezer dollárért (261 millió forintért) talált gazdára egy Legend of Zelda. A friss rekord azonban gyorsan, két nap alatt meg is dőlt. Július 11-én ugyanis a Heritage Auctions árverésén a nyertes licitáló 1,56 millió dollárért, körülbelül 468 millió forintért csapott le egy fantasztikus állapotú, még gyári zsugorfóliás csomagolásban lévő Super Mario 64-re.

Milliókat érő szenvedélyek

A gyűjtők körében hosszú ideje izgalmas a bélyegek sorsa. A történelemben nagyon sok különleges bélyeg van, azonban vannak ezek között is kiemelkedők. Ilyen például az úgynevezett „Fordított Jenny", amelyből mindössze 100 darabot gyártottak.

A bélyeg pedig elképesztően értékes, olyannyira, hogy egy 2016-os aukción 1,6 millió dolláros katalógus árral hirdették meg. Noha a magánbefektető vásárló mindössze 1,17 millió dollárért (kb. 357 millió forint) vette végül meg, elég jó befektetésnek bizonyult. Főleg, hogy a bélyeg értéke eredetileg 24 cent, vagyis 0,24 dollár volt.

A legendás Inverted Jenny nevű amerikai bélyeg eredeti értéke 24 cent volt. Mára több mint 1 millió dollárt érForrás: Wikipedia

A bélyegeknél extrémebb eseteket jelentenek a klasszikus akciófigurák. 2003-ban például egy 1963-as G.I. Joe figuráért 200.000 dollárt (kb. 61 millió forint) fizetett valaki. De úgy tűnik, az 1960-as évekből származó figurák egyébként is elég népszerűek. A korszakban gyártott Supergirl vagy Wonder Women figurák ugyancsak több ezer dollárt érhetnek.

A fentiek mellett a Star Wars-rajongók is képesek időnként vagyonokat fizetni egyedi termékekért. A Birodalom visszavág szereplőiből álló, érintetlen csomagolású, hétdarabos akciófigura-gyűjtemény például több mint 30.000 dollárért (több mint 9 millió forint) kelt el, míg egy visszahívott Luke Skywalker figuráért valaki 25.000 dollárt (több mint 7,5 millió forint) fizetett.

A Star Wars akciófigurák is különösen jó befektetések lehetnek - képen a Sotheby's egyik aukcióján árverésre küldött, bontatlan csomagolású figurákForrás: AFP/Don Emmert

A „hogyan keressük meg az első millió dollárunkat?" tanácsok között feltehetőleg az sem túl gyakran szerepel, hogy „adjunk el egyetlen társasjátékot". Pedig a történelemben erre is volt példa. 2011-ben ugyanis elkészítettek egy Monopoly játékot, amelynek különlegessége abban állt, hogy aranyból készült a táblája. Ennek értéke 2 millió dollár.

A millió dolláros arany MonopolyForrás: Flickr/Museum of American Finance/Alan Barnett

A hagyományosabb Monopoly darabok is igen értékesek tudnak lenni. Az 1974-es, évfordulós kiadás például nagyjából 2500 dollárba (kb. 762 ezer forint) kerül.

Visszatérve a kártyákhoz, Logic vásárlása szinte aprópénznek számít ahhoz képest, amit egyes gyűjtők a különböző sportkártyákért képesek fizetni. Ezek között is lenyűgöző egy idei üzlet, amely be is állította a legdrágább kosárlabdás kártyák rekordját.

Áprilisban ugyanis egy magánszemély 5,2 millió dollárt (kb. 1,5 milliárd forint) fizetett egy dedikált LeBron James „rookie" kártyáért. A Forbes beszámolója szerint a 2003-as Upper Deck Exquisite Collection gyűjteménybe tartozó kártyából mindössze 23 darab létezik.

Lapozzon, a cikk a következő oldal folytatódik!