Magyarországot be kell kötni az európai nagysebességű vasúti hálózatba

MOSÓCZI László
Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
Magyarország bekötése az európai nagysebességű vasúti hálózatba nemcsak egy kihasználható lehetőség, hanem egy elkerülhetetlen lépés is - mondta Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a Visegrádi Együttműködés országait összekötő Budapest-Varsó/Bécs nagysebességű vasút (NSV) magyarországi szakaszáról tartott online konferencián.
Vágólapra másolva!

A megvalósíthatósági tanulmány eredményeit bemutató eseményen megjegyezte: "életünk legnagyobb szabású vasúti fejlesztése van kilátásban. A beruházás hasznát ugyan mi is élvezhetjük, a nagysebességű vasútat azonban valójában már a gyermekeinknek építjük" - hangsúlyozta.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Forrás: MTI/Mohai Balázs

A következő évtizedben megépülő nagysebességű vasútvonalon Budapestről Bécsbe és Pozsonyba kevesebb mint 2 óra alatt, Prágába 3,5 óra alatt, Varsóba 5,5 óra alatt lehet majd eljutni

- vázolta fel a terveket Mosóczi László. A fejlesztés szerinte megteremti az idén 175 éves magyar vasút fenntartható jövőjét.

A részletes műszaki tervezés megkezdéséhez szükség van környezeti hatástanulmányra, továbbá ki kell dolgozni a nagysebességű vasút műszaki szabályozását - mutatott rá Mosóczi László. Jelezte azt is, hogy a környezetvédelmi munka elvégzésére az Európai Unió pályázatán közel 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert az ország pályázatával.

Az elmúlt bő másfél évtizedben több mint 2000 milliárd forintot fordított az ország a vasúthálózat fejlesztésére - idézte fel az államtitkár.

A jövőben ennek az összegnek a többszörösét költi a kormány erre a célra annak érdekében, hogy a kötött pályás közlekedés versenyképességét növelje

- tette hozzá.

Az Európai Unió zöld megállapodása 2019-es célkitűzése előírja, hogy 2050-re az üvegházhatású gázok kibocsátását 90 százalékkal csökkenteni kell - emlékeztetett a szakpolitikus. Az igazi megoldás a szennyező alternatívákról - autók, repülők - az akár emissziómentességet biztosító vasútra való átterelés - szögezte le.

A fejlesztés előnyeit ismertetve Mosóczi László elmondta, hogy az újonnan kiépülő pályát használhatnák a belföldi távolsági vonatok is a jelenleginél gyorsabb eljutást biztosítva Győrbe, és a székesfehérvári szárnyvonalnak köszönhetően a Dunántúl jelentős részébe.

- mondta az államtitkár példaként felhozva, hogy a felújított székesfehérvári és esztergomi szakaszokon megduplázódott a forgalom.

Az államtitkár végül arról is beszélt: a magyar kormány 2018-ban döntött arról, hogy egy megvalósíthatósági tanulmánnyal el kell kezdeni előkészíteni a Budapestet Varsóval összekötő, nagy sebességű vasúthálózat megépítését. Utalt arra, hogy idén tavaszra ezt a szakaszt az érintett országok között elsőként Magyarország zárta le.