Az új, háztartásokat sújtó környezeti adó mögötti elsődleges hajtóerő nem a klímavédelem, hanem Brüsszel hatáskörének bővítése. Az előterjesztett központi szabályozási eszköz környezetvédelmi hatása csekély, azonban új jogköröket és saját bevételi forrásokat biztosíthat az európai intézmények számára.

Az Európai Bizottság új, lakosságot terhelő, karbonárazási rendszer bevezetéséről szóló jogszabálytervezete kevéssé támasztható alá környezetvédelmi érvekkel. A javaslat értelmében az Európai Unió egy különálló központi szén-dioxid-kvóta piacot hozna létre, ahol a lakosságot energiával és üzemanyaggal ellátó szolgáltatóknak fizetnie kellene ügyfeleik fogyasztása után, majd költségeiket a háztartásokra terhelhetnék.  Az intézkedés tehát – az európai polgárok szintjén, lényegét tekintve – egy új adóként jelenne meg, ami az alapszükségleteik ellátásához nélkülözhetetlen közlekedési és rezsiköltségeiket emelné. Mivel azonban az általános megfigyelések azt mutatják, hogy a háztartások korlátozottan képesek fogyasztásukat – és így károsanyag-kibocsátásaikat – az árak változásához igazítani, felmerül a kérdés, hogy az intézkedés hátterében ténylegesen környezetvédelmi motiváció áll-e, vagy inkább az uniós központi költségvetési bevételek növelése. 

A Brüsszel által előterjesztett központi szabályozási eszköz környezetvédelmi hatása csekélyForrás: MTI/EPA/Filip Singer

Környezetvédelmi versus költségvetési indíttatású adók

A környezetvédelmi és költségvetési adók mögött ellentétes szabályalkotói motiváció azonosítható. A környezetvédelmi adók általános célja – az ár növekedésén keresztül – a fogyasztás- és így a károsanyag-kibocsátás csökkentésére ösztönözni a piaci szereplőket. Az eszköz azoknál a termékeknél hatékony, ahol a fogyasztók képesek rugalmasan reagálni az új költségek megjelenésére, mert ilyenkor egységnyi adó kivetése – a fogyasztói terhek jelentős emelkedése nélkül – nagy károsanyag-kibocsátási megtakarítást tesz lehetővé.

Amikor az adóemelés valóban segíti a környezetvédelmet

Például a műanyag bevásárlózacskók megadóztatása nem okoz nagy kihívást a fogyasztók számára, mert a terméket könnyedén helyettesíthetik papír, vagy textilzacskóval, amit akár újra és újra felhasználhatnak a vásárlásaikkor. Ebben az esetben az intézkedés hatására nagy mértékben csökken a műanyag zacskók felhasználása, ami jelentős környezetvédelmi haszonnal, mérsékelt fogyasztói terhekkel de kis állami bevételnövekedéssel jár.

Ezzel szemben, költségvetési indíttatású adókat éppen azokra a termékekre érdemes kivetni, amelyek nehezen helyettesíthetők vagy nélkülözhetők, mert így maximalizálhatók az állami bevételek. Például az üzemanyagok jövedéki adója okozta árnövekedés nem befolyásolja érdemben a fogyasztás mértékét (így környezetvédelmi haszna elhanyagolható), de jelentős állami többletbevételt eredményez.

A költségvetési bevételek növelését célzó adók társadalmi elutasítottsága jellemzően meghaladja a környezeti adókét, aminek két fő oka van. Egyrészt az emberek sokkal könnyebben azonosulnak természetvédelmi célkitűzésekkel, mint az állami bevételek növelésének igényével. Másrészt, a megterhelt termékek alacsony helyettesíthetősége kiszolgáltatottá teszi a polgárokat a költségvetés-növelő adókkal szemben, akiknek így közvetlen életszínvonalbeli visszaesést kell elszenvedniük.

A brüsszeli javaslat célja a központi bevételek növelése

Az elmúlt években több kormány is próbálkozott környezetvédelmi célok mögé bújtatni (vagy divatosabban: zöldre festeni) költségvetési célú új adóit, tompítva ezzel az intézkedés politikai kockázatait. A gyakorlatra jó példa a három évvel ezelőtt Franciaországban bevezetett üzemanyagadó, ami a kommunikáció szintjén a közlekedésből származó szennyezéseket volt hivatott csökkenteni, valós célja azonban a francia állam bevételeinek gyarapítása volt.  A próbálkozások időről időre kudarcba fulladnak vagy azért, mert az emberek számára világossá válik az intézkedések valódi célja, vagy pedig azért, mert az új adók okozta egzisztenciális nehézségek erősebbnek bizonyulnak a környezetvédelmi célok iránti elköteleződésnél.  A kudarc Franciaországban a sárgamellényes tüntetéshullámhoz; több hétig tartó zavargásokhoz és néhol erőszakba torkolló demonstrációkhoz vezetett.

Az Európai Bizottság új javaslata azokat a termékeket sújtaná, amelyek a legnehezebben helyettesíthetők vagy nélkülözhetők. Az empirikus kutatások rendre rámutatnak, hogy a lakosság szinte valamennyi fogyasztási cikk közül legkevésbé az energia- és üzemanyagárak változására képes rugalmasan reagálni, mert ehhez az embereknek meglévő ingatlanjukat, gépkocsijukat, fűtési technológiájukat kellene lecserélniük, ami jelentős anyagi ráfordítást igényel. A jogszabálytervezet tehát – a bizottsági keretezés ellenére – sokkal inkább tűnik költségvetési indíttatású adónak, mint környezetvédelmi intézkedésnek.

Brüsszel tovább bővítené a hatásköreitForrás: Anadolu Agency/Dursun Aydemir

Sokatmondó, hogy az új adónem mennyire egybevág Brüsszel – más területeken is megjelenő – föderalista törekvéseivel: a beavatkozással egyrészt a jelenleg tagállami kontroll alatt álló kis kibocsátók szabályozása központi hatáskörbe kerülne, másrészt az uniós intézmények önálló bevételhez juthatnának. Utóbbi különösen hasznos lehet, mert csökkentheti a tagállami befizetések költségvetési dominanciáját és így finanszírozási szempontból is gyengítheti a nemzeti kormányok kontrollját Brüsszel felett. Az pedig, hogy az új adóval szemben (nemzetközi közvélemény-kutatásokon) mért jelentős társadalmi ellenállás és a COVID-19 járvány okozta gazdasági nehézségek ellenére a Bizottság ragaszkodik az elképzeléséhez, intő jel az Unió képviseleti válságáról.

Álláspontok a javaslatról szóló vitában

A brüsszeli javaslatról már a bejelentést követő napokban óriási vita indult, ami akár évekig is elhúzódhat. A törésvonal azonban ezúttal nem a tagállamok közti érdekkülönbségek mentén alakult ki, mert a jogszabálytervezet – különböző mértékben ugyan, de – minden tagállamot negatívan érintene, hiszen az új adó úgy növelné meg valamennyi európai háztartás kiadásait, hogy – az elhanyagolható környezetvédelmi haszon mellett – az országoknak nem származna belőle közvetlen bevételük. A kibontakozó konfliktus egyik pólusát azoknak a politikusoknak a csoportja alkotja, akik az Európai Egyesült Államok víziójának megvalósítását magasabb prioritású ügynek tekintik az európai polgárok érdekeinek képviseleténél. A másik pólus szereplői pedig úgy gondolják, hogy az integráció nem cél, hanem a közösségben élő emberek jólétét szolgáló eszköz, így nem fogadható el olyan, az integráció irányába tett lépés, ami a polgárok érdekeit sérti. A vita jövőbeli alakulását tehát nemcsak azért lesz érdemes követni, mert a kimenete befolyásolja a jövőbeli rezsiköltségeket, hanem mert fontos precedensként formálhatja az Európai Unió jövőjéről való gondolkodást.

Hortay Olivér, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai Üzletágának vezetője