Egyesek a holdra szállás jelentőségéhez hasonlítják a műhúsok fejlesztését

műhús
Vágólapra másolva!
Ömlik a pénz a műhúst fejlesztő cégekbe, egyre több befektető lát bennük nagy potenciált. Kulcskérdés lesz, hogy árban meg tudják-e verni a hagyományos húsipart.
Vágólapra másolva!

A műhúst fejlesztő Future Meat Technologies fermentációval és 3D nyomtatással is kísérletezik, idén megállapodott a Nestlével, és 2022 végére már a piacra is dobhatja a termékeit - derül ki a Forbes.hu írásából.

A startup eddig 40,8 millió dollárnyi befektetést kapott. A finanszírozás lehetővé teszi a Future Meat számára, hogy felgyorsíthassák a kutatás-fejlesztési folyamatokat és a későbbiekben növeljék a termelési kapacitást.

A cég azt tervezi, hogy jövőre már a polcokra kerülhetnek az általa gyártott laborhúsok.

A vállalat technológiája a kötőszöveti sejtek gyors, természetes szaporodásán alapul.

Illusztráció Forrás: Origo

Yaakov Nahmias, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora és a startup alapítója szerint

a minőségi műhús előállítása a 21. század Apollo-programjának felel meg.

Míg Rom Kshuk, a cég CEO-ja szerint a költséghatékony termelés a laboratóriumi húsipar egyik legnagyobb kihívása volt. Most 100 gramm laboratóriumban növesztett csirkehús 4 dollárra jön ki, ezt a jövő év végére 2 dollárra szeretné kihozni a vállalat.

A cég az üzemében napi 500 kilogramm műhúst lesz képes előállítani.

Jelenleg a világon 75 vállalat foglalkozik húsok laboratóriumi előállításával. Az első ilyen a 2011-es alapítású szingapúri Eat Just Inc. volt.

A műhúsgyártó cégek tavaly rekordösszegű, 366 milliárd dolláros befektetést kaptak. A McKinsey elemzése szerint pedig a piac mérete 2030-ra elérheti a 25 milliárd dollárt.