Legendák szövődtek mindenki bélása, a szocializmus kétforintos érméje köré

bélás, kétforintos, érme
Vágólapra másolva!
Bár pontos mérőszámot ehhez persze nem lehet rendelni, de talán nem túlzás a kijelentés: alighanem a 25 éves pályafutást megélt régi magyar kétforintos érme az, amelyhez a legtöbb legenda, "népies" nevét illető magyarázat, és most már nosztalgiával felidézhető élmény tapad - méghozzá egyszerre. A régi "bélás" ugyanis egyszerre volt általános fizetőeszköz és amolyan "szociológiai mém", amelyhez rengeteg minden kapcsolódott néhány évtizeddel ezelőtt a magyar társadalom és a magyar polgárok hétköznapjaiban. Az Origo a forint 75. éves évfordulója apropóján cikkében felidézi mindenki "bélásának" nagy pillanatait, egyúttal utánajár néhány mítitkus állításnak az egykori kétforintosról.
Vágólapra másolva!

Az egyik legtöbbet emlegetett, a forgalomból már jó ideje kivont magyar pénzérme 1970 és 1995 között volt része a készpénzforgalomnak, karrierje pedig egészen elképesző kanyarokat vet azokban az évtizedekben. Gyakran került elő a pénztárcákból

  • aluljárókban, telefonfülkékben: egykor három perc beszélgetést lehetett egyetlen érmével vásárolni, vagy utazni egyet a metrón, de
  • egy bélás volt a betétdíja a sörösüvegeknek is, ahogy
  • az időszak egyik slágere szerint egy dal is mindig két forint volt;
  • akik pedig akkor jártak iskolába, emlékezhetnek rá: az akkori szlengben nem elégségessel, hanem bélással úszta meg valaki a tantárgyi bukást.

De nézzük meg, mi az, ami inkább csak városi legenda az így is fantasztikus életpályát befutó érmével kapcsolatban!

A bélás egy 1970-es verete Forrás:Wikipedia/Thomas Bresson

A bélás volt az első kétforintos érme

Bár szinte kínálja magát az alkalom arra, hogy a bélásnak tulajdonítsuk az első kétforintos érme címet, a valóságban kétforintos érmével már a forint bevezetésekor fizethettek a vásárlók. Az első magyar kétforintos érmét Berán Lajos szobrász- és érmeművész tervezte, és 1946. augusztus 1-jén forgalomba is került. Egészen 1951-ig fizethettek azzal a vásárlók, abban az évben december 31-i határnappal kivonták a forgalomból. Az első kétforintos érmén még „Magyar Köztársaság" felirat volt olvasható.

Régen valóban létezett a rendszerváltáskori bélás

Maradva ezen a szálon, egy újabb legendát kell eloszlatni a bélással kapcsolatban. A Boldogfai Farkas Sándor tervezésében, sárgarézből (réz-cink ötvözetből) készített kétforintost 1970-től 1989-ig verték, a forgalomból 1995-ben vonták ki. Egy ideig makacsul tartotta magát az elképzelés, hogy bár kis példányszámban, de a rendszerváltás idején bekerült a készpénzforgalomba az érme „Magyar Köztársaság" felirattal készült változata is. Az állítás egyik fele helytálló: ez a változat valóban elkészült, de a veret nem került forgalomba. Az 1989-es évszámjelöléssel ellátottból ismeretlen mennyiség készült, az 1990-es jelöléssel mintegy 10 ezer darab, melyek végül soha nem forogtak be a gazdaságba és a készpénzhasználatba. Így jó eséllyel kijelenthető: minden ellenkező állítás ellenére, nincs az a megszállott numizmatikai gyűjtő, akinek kollekciójában megtalálható lehet a bélásnak a rendszerváltás időszakára átszerelt változata - legalábbis pénztárcájából megmentetten.

Az 1976. augusztus 10-i felvételen dolgozó vágja a kétforintos pénzérméket a pénzverdében a forint 30 éves születésnapján Forrás: MTI/E. Várkonyi Péter

A bélás egyik évjáratának érméi aranyat tartalmaznak

A fentinél talán ismertebb, városi és falusi szájhagyomány útján egyaránt terjedő történet arról szól, hogy a bélásoknak van egy olyan, különleges sorozata, melyben arany is van az érmék összetevői között – ennélfogva ezek az érmék jóval értékesebb társaiknál, különösen évtizedekkel a bevonásuk után. Az sem titok, hogy az 1973-as évjáratról van szó, ebben az évben a szokott több milliós példányszámnál jóval kevesebbet, csak mintegy 820 ezer darabot vertek a bélásból – valószínűleg ez a körülmény szolgáltatta a teljes egészében mítosznak tekinthető vélekedés alapját. Semmiféle hivatalos információ nincs ugyanis arról, hogy a bélások bármely veretében arany lenne, így az 1973-as évjárat veretei sem értékesebbek a többinél. A legkevesebb példány egyébként 1986-ban készült az érméből, akkor csak mintegy 30 ezer darab került ki a verdéből.

A bélás IV. Béla királyról kapta a nevét

Semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy bármelyik, Béla nevű magyar uralkodónak köze lenne a kétforintos érme népies elnevezéséhez, ahogy nem készült olyan változata sem, amelyen bármelyik királynak az arcképe szerepelne (az érméken a névérték, illetve az egykori népköztársasági címer látható). A kifejezés eredetének egyik legismertebb magyarázata, hogy az a börtönszlengből ered. A rabok között mallér néven volt ismert a tízforintos, bémállér néven a húszforintos. Ez utóbbinak volt egyfajta becézett, és főleg a nagyvárosi szlengbe is bekerült változata a bélás. Ugyanakkor Tóth Csaba, a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának munkatársa szerint „az érme hétköznapi bevett, nem hivatalos elnevezése valószínűleg a 19. században oly népszerű kalabriász nevezetű kártyajátékból származott, amelynek kései utóda az alsós, illetve az ulti. Itt a király és a felsős által alkotott kártyapárt hívták beau, belle, bella néven. A 'szép', 'előnyös' jelentéstartalom ment át aztán a két kártyalap kettősére, amelyből a köznyelvben a bélás elnevezésű számnév vált. A tízforintost a börtönszlengben mallérnak hívták, mivel a francia–német 'baj', 'szerencsétlenség' jelentésű Mahleur, magyarul malőr szó alatt eredetileg a tízéves börtönbüntetést értették. Magától értetődik, hogy ezután a húszast – a bélás és a mallér szavak összevonásával – bémallérnak nevezték." Vagyis úgy tűnik, a bélás elnevezés eredete a korabeli magyar börtönviszonyoknál jóval korábbra nyúlik vissza.