Májusban az export euróban kifejezett értéke 38,9, az importé 39,7 százalékkal nőtt. Az aktívum 68 millió euró volt, az egyenleg 19 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az aktívum 29 millió euróval kevesebb az első becslésben közöltnél.

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 5,5, a behozatalban 8,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 2,3 százalékkal romlott. A forint árfolyama az euróhoz mérten 0,9 százalékkal gyengült, a dollárral szemben 9,5 százalékkal erősödött - közölte a KSH.

Illusztráció.Fotó: Polyák Attila - Origo

A hivatal közlése szerint 2021. májusban az egy évvel korábbihoz képest:

  • A gépek és szállítóeszközök 2020. májusi áron számított kivitele 50, behozatala 58 százalékkal bővült. A közúti jármű exportja háromnegyedével, importja közel kétszeresére nőtt az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. A villamos gép, készülék és műszer árucsoport volumene az export- és az importoldalon egyaránt több mint felével emelkedett. A növekedésben nagy szerepe volt a híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék árucsoportnak is, amelynek forgalma a kivitelben és a behozatalban egyaránt több mint harmadával lett nagyobb az előző év azonos időszakihoz képest. Az általános rendeltetésű ipari gép exportforgalma több mint harmadával, importforgalma több mint felével nőtt. Az energiafejlesztő gép és berendezés exportja több mint 60, importja több mint 70 százalékkal bővült a 2020. májusihoz viszonyítva. Valamennyi árufőcsoport közül a gépek és szállítóeszközök járult hozzá a legnagyobb mértékben a teljes forgalom volumenváltozásához: a kivitel esetében 26, a behozatal esetében 25 százalékponttal.
  • A feldolgozott termékek exportvolumene 21, importvolumene 15 százalékkal nagyobb lett. A forgalomnövekedést az exportban és az importban döntően a műanyag alapanyag, ezen túlmenően a kivitelben még a szakmai, tudományos, ellenőrző műszer és készülék forgalma befolyásolta. A feldolgozott termékek a teljes volumenváltozást az exportban 7,1, az importban 6,6 százalékponttal növelték.
  • Az energiahordozók exportvolumene 30, importvolumene 4,5 százalékkal kisebb lett az előző év azonos időszakinál. Mindkét oldalon volumencsökkenés tapasztalható, ugyanakkor a folyó áras adatok valamennyi termékcsoport esetében – a természetes és mesterséges gáz exportcsökkenését leszámítva – növekedést mutatnak, összefüggésben az árszínvonal emelkedésével. Az energiahordozók a teljes forgalomnövekedés ütemét az exportoldalon 0,6, az importoldalon 0,2 százalékponttal mérsékelték.
  • Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 3,1, a behozataláé 7,5 százalékkal nőtt. A forgalomnövekedéshez mindkét oldalon döntően az állati takarmány (gabona nélkül), valamint a hús és húskészítmény árucsoport járult hozzá, ezenkívül a behozatal esetében a zöldségféle és gyümölcs forgalomváltozása is befolyásolta. A teljes árufőcsoport által realizált volumenváltozás az összes forgalom exportoldali növekedéséhez 0,3, az importoldalihoz 0,5 százalékponttal járult hozzá.
  • Az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 32, az onnan érkező behozatalé 43 százalékkal nagyobb lett. A termék-külkereskedelmi többlet 247 millió euróval csökkent, 613 millió eurót tett ki. Az export 78, az import 72 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.
  • Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 37, a behozatalé 9,1 százalékkal bővült. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 228 millió euróval javult, és 545 millió eurós passzívumot mutatott.