Ezek a világ legdrágább érméi - galéria

érme,arany,cseh
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Manapság furcsának tűnhet, hogy egy-egy, saját korában nem különösebben értékes pénzérméért napjainkban akár több millió dollárt is fizetnek. Azoknak a gyűjtőknek, akiknek a legcsodálatosabb , legritkább darabok kellenek, jó mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A világ legértékesebb numizmatikai ritkaságainak egyikét, egy 1933-ban vert aranyérmét például 19,5 millió dolláros rekordáron adtak el egy New York-i aukción. Összegyűjtöttük a világ legdrágább érméit, amelyeket történetük, koruk, kinézetük és összetételük tesz igazán különlegessé. 
Vágólapra másolva!

Amikor az emberek szenvedéllyel, elhivatottan gyűjtenek valamit, gyakran megpróbálják beszerezni abból a legértékesebb darabokat, amelyekből a világon olykor csak néhány példány található meg. Ezek között is az egyik leginkább különleges terület a régi érmék világa. Az érmék ára számos tényezőtől függ, például az érdekes történetüktől, a ritkaságuktól, illetve koruktól is. Bemutatjuk a világ legdrágább pénzérméinek a ranglistáját, amelyet a Wealthy Gorilla és az Origo adatai alapján állítottunk össze.

A képre kattintva tekintse meg a numizmatikai ritkaságokat, melyek ára több millió dollár is lehet!

legdrágább érmék, Liberty Head Nickel
legdrágább érmék, Bust Dollar
legdrágább érmék, $1 Million Gold Canadian Maple Leaf
legdrágább érmék, Silver Dollar Class 1
legdrágább érmék, Liberty Head Nickel – Morton-Smith-Eliaspberg
legdrágább érmék, Edward III Florin
legdrágább érmék, Brasher Doubloon
legdrágább érmék, Saint-Gaudens Double Eagle
legdrágább érmék,
Flowing Hair Silver/Copper Dollar
legdrágább érmék, Double Eagle (1933)
legdrágább érmék, Liberty Head Nickel
legdrágább érmék, Bust Dollar
legdrágább érmék, $1 Million Gold Canadian Maple Leaf
legdrágább érmék, Silver Dollar Class 1
legdrágább érmék, Liberty Head Nickel – Morton-Smith-Eliaspberg
legdrágább érmék, Edward III Florin
legdrágább érmék, Brasher Doubloon
legdrágább érmék, Saint-Gaudens Double Eagle
legdrágább érmék,
Flowing Hair Silver/Copper Dollar
legdrágább érmék, Double Eagle (1933)
legdrágább érmék, Liberty Head Nickel
legdrágább érmék, Bust Dollar
legdrágább érmék, $1 Million Gold Canadian Maple Leaf
legdrágább érmék, Silver Dollar Class 1
legdrágább érmék, Liberty Head Nickel – Morton-Smith-Eliaspberg
legdrágább érmék, Edward III Florin
legdrágább érmék, Brasher Doubloon
legdrágább érmék, Saint-Gaudens Double Eagle
legdrágább érmék,
Flowing Hair Silver/Copper Dollar
legdrágább érmék, Double Eagle (1933)