137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak erősítésére a kormány

VARGA Mihály
Budapest, 2021. június 17. Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatót tart a Pénzügyminisztériumban Magyarország idei helyezéséről az IMD globális versenyképességi rangsorában 2021. június 17-én. Öt helyet lépett előre Magyarország az IMD svájci üzleti iskola Versenyképességi Központja (IMD World Competitiveness Center) által kiadott versenyképességi rangsorban. Az IMD versenyképességi évkönyv 63 országot felsoroló rangsorában Magyarország így a 42. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Kiemelkedően magas összegű, 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak és fejlesztésének erősítésére a kormány – közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály a feltöltött videóban elmondta, hogy számitásaik szerint elérheti a 300-at azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek ebből a forrásból támogatást kaphatnak.

Hangsúlyozta:

a gazdaság újraindításakor fontos cél, hogy a magyar vállalkozások a kutatás-fejlesztés és innováció terén is előrelepjenek.

Ez az egyik kulcs ahhoz, hogy az átrendező világgazdasági helyzetben is versenyképesek tudjanak lenni, versenyképesek maradjanak – fogalmazott a pénzügyminiszter.

Olyan cégek pályázatait várják, amelyek újdonságot jelentő termék, technológia vagy szolgáltatás létrehozását tervezik. Kísérleti fejlesztésekhez, ipari kutatásokhoz, eszközbeszerzésekhez,

iparjogvédelmi lépésekhez és piacra lépéshez kérhető támogatás – ismertette. Lesz idő a felkészülésre:

a kiírás péntektől elérhető, a pályázatokat 2021. október 18-tól lehet majd benyújtani

– tudatta Varga Mihály.