A forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank rendhagyó módon, az 5 forintos forgalmi érme hatféle emlékváltozatát bocsátja ki összesen 12 milliós példányszámban. Az érmék, megfelelő sorrendbe helyezve, a FORINT szót formálják, illetve mozaikként a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházát jelenítik meg, áll a jegybank közleményében.

A jubileumi 5 forintos érmék tematikus oldala Gyuró Mónika grafikai alkotása alapján valósult meg, akinek tervei a februárban lebonyolított közönségszavazáson bizonyultak a legnépszerűbbnek. Az érmeképek mind a hat elemén látható a Magyar Nemzeti Bank épületének egy-egy részlete, amelyek – megfelelő sorrendbe helyezve – együttesen az épület perspektivikus képét jelenítik meg.

A hatféle érmekompozíció részét képezik a FORINT szó egyes betűi is, melyek egyedi betűtípusa az évfordulóra emlékezve, az 1946-ban forgalomba került forintérméken megjelent feliratok betűtípusát idézi meg.

Az 5 forintos forgalmi érmék hat különböző előlapjának képeForrás: MNB

Az érmék tematikus oldalán látható még a „75 ÉVES FORINT" és a kibocsátás helyét jelölő „MAGYARORSZÁG" feliratok, valamint a kibocsátás idejére utaló „2021" évszám. Az emlékváltozatok névértékes oldala az 5 Ft-os forgalmi érmével megegyezik.

Az új érmével a lakosság a készpénzfizetési forgalomban, a mindennapi vásárlások során találkozhat majd.

Annak érdekében, hogy a kibocsátásra kerülő forgalmi célú emlékérmék minél több állampolgárhoz eljuthassanak, betűnként 2-2 millió, azaz összesen 12 millió darab érmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank, melyek így a forint történetének legnagyobb példányszámban forgalomba hozott forgalmi érméinek emlékváltozatai lesznek.

Az érmék hátlapjának képeForrás: GEDAI/Gedai

A különleges ötforintosok a kibocsátást követően – a készpénzforgalmi igényekhez igazodóan – fokozatosan terjednek majd el a forgalomban.

A jubileumi érmék különleges szettekben is megvásárolhatóak lesznek. A 12 milliós keretből 12.000 darab elsőnapi (normál verdefényes) veret sorszámozott díszcsomagolásban – amely tartalmazza mind a hat érmét – 2021. augusztus 3-ától vásárolható meg a Magyar Pénzverő Zrt. webáruházában és érmeboltjában (Az érmebolt címe: Budapest, V. kerület, Báthory u. 7., a webáruház a www.penzvero.hu internetcímen érhető el).

A forgalmi érme emlékváltozatok első napi díszcsomagolt vereteinek képeForrás: MNB

A FORINT szót formáló érmék a Magyar Pénzverő Zrt. értékesítési csatornáin díszdobozban elhelyezett, rolnikba csomagolt változatban is kaphatóak lesznek, mind a hatféle érméből egy-egy rolnit tartalmaz majd a díszcsomagolás.

Az érdeklődőknek lehetőségük lesz üres gyűjtői mappa megvásárlására is a forgalomból összegyűjtött érmék elhelyezésére. Tekintettel az érmék – eddigi kibocsátási gyakorlattól eltérő – nagy példányszámának és különféle változatainak egyidejű kibocsátására, az MNB a lakossági pénztárában, valamint a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában ezúttal nem biztosítja az érmékhez címletváltás útján történő hozzájutást.

A legnagyobb példányszámú forgalmi érme emlékváltozata

Az emlékérme-változatokkal kapcsolatban Patai Mihály, az MNB alelnöke a 75 éves a forint online konferencián elmondta: a legnagyobb példányszámú forgalmi érme különleges emlékváltozatai jelennek meg ezzel a kibocsátással, kifejezetten azzal a céllal, hogy minél több mindenkihez eljuthassanak.

Az alelnök arról is beszámolt, nagyszabású, 12 hónapon át tartó, a középiskolásokat és a felsőoktatásban tanulókat egyaránt megszólító online játéksorozatot rendeznek a Pénziránytű Alapítvánnyal közösen, a pénzügyi műveltség fejlesztése céljából.