Az Észak-Koreában fennálló, országos mérvű élelmiszerhiány sok szolgálatot teljesítő, illetve a közelmúltban leszerelt katonát tett olyan dühössé és erőszakossá, hogy már a lakosságtól rabolják el az élelmiszert, némelyikük pedig már az öléstől sem retten vissza. Mindez óriási élelmezési válságról árulkodik. Észak-Koreában ugyanis a hadsereg ellátása mindig, minden körülmények között elsőbbséget élvezett - akár a civil lakosság kárára is.
A Covid-19 járvány kapcsán olyan súlyos gazdasági romlás jelentkezett, hogy a hatóságok már a haderőt sem képesek ellátni elegendő élelemmel.
A gondokat az is tetézi, hogy az elzárkózó latorállam mezőgazdasága a tavalyi év pusztító tájfunos időjárása miatt jelentős veszteséget szenvedett, így - ahogy az Origo arról beszámolt - a járvány ellen nagyon korán elrendelt szigorú határzár mellett ennek okán is szenved a lakosság az éhségtől.
A hadsereg készleteit vonják el
Az államban uralkodó nehézségekről az is árulkodik, hogy június végén, július elején a rezsim már az eddig előnyben részesített hadsereg készleteiből vont el tartalékokat és osztotta azt szét a nagyobb városokban.
A komoly ellátási válságot ennek ellenkezője is mutatja: szórványosan ugyan, de az elmúlt néhány évben is előfordultak olyan események, amikor a katonaság „adományozásra" kényszerítette a lakosságot, de ahogy a gazdasági körülmények egyre romlanak, a fegyveresek egyre kevésbé elégszenek meg a határozott felszólítással. A kiszivárgott hírek szerint mind gyakrabban terrorizálják a civileket élelmiszerért. A rémült polgárok már egyenesen „banditáknak" nevezik a katonák kóbor csoportjait, akik el akarják venni a holmijukat.
A lakók már a katonák láttán félelmet éreznek, és mindent megtesznek, hogy elkerüljék őket" - mondta el egy titokban dolgozó hírszerző.
Az állampolgároktól leggyakrabban ellopott cikkek a cigaretta, készpénz és az étel, ezeket sokszor erőszakkal veszik el a járókelőktől.

A lakosok kritizálják a hatóságokat:
Ha az állam elegendő élelmet biztosítana a katonáknak, nem tennék ezt, de az állam nem támogatja a katonaságot" - mondta el a forrás.
Ugyanakkor némely fegyveresnek már az emberélet sem drága, ahhoz, hogy élelemhez jusson. A Daily NK jelentése szerint jelenleg két katona van szökésben, miután a múlt hónapban meggyilkoltak két civilt, amikor azok egy, az észak-koreai-kínai határ menti lakónegyedben élelmiszerlopáson kapták őket.
A hírszerzők szerint tavasz óta a lopásos incidensek olyan gyakorivá váltak, hogy a rendőrség nem tud érdemi megoldást adni a problémára.

Kirúgott katonák
A helyzetet az is súlyosbítja, hogy az Észak-koreai Munkapárt januárban tartott kongresszusa után a Kim Dzsongun-rezsim úgy döntött, hogy drasztikusan csökkenti a katonai állomány létszámát. A katonai szolgálat időtartama a férfiaknál 13 évről 8 évre, a nők esetében 8 évről 5 évre rövidült, így sokkal több katonát bocsátottak el. Ennek fő célja az volt, hogy a munkaerőt átirányítsa a kulcsfontosságú iparágakba.
Az idő előtt leszerelt katonákat így főleg vidéki területekre telepítették, hogy az agráriparban, szénbányákban, állami építkezéseken dolgozzanak. Ezek a leszerelt egykori fegyveresek az átlagos szolgálatot teljesítő katonánál még reménytelenebb helyzetben vannak, ugyanis az észak-koreai társadalomban a gazdák amellett, hogy szegények, szinte esélyük sincs arra, hogy városokba költözzenek vagy valaha munkahelyet váltsanak.