Hatalmas lendületet vesz Indiában a megújuló energia iparágának fejlesztése. Ennek következtében pedig összesen 150 milliárd dollárnyi tőke áramolhat a szektorba 2030-ig.

Óriási lendületet vehet a megújuló energia teljes iparágának fejlesztése Indiában. A teljes szektor ugyanis összesen 150 milliárd dollárnyi befektetést realizálhat 2030-ig – idézi az RT.com Gaurav Singalt, a Bank of Amerikai indiai részlegének igazgatóját.

Az üzletek pedig érintik majd az indiai energiapiaci szereplőket is. Az egyik legnagyobb üzlet keretében például a SoftBank Group eladta a megújuló energiákkal foglalkozó indiai üzletágának többségi tulajdonrészét a hazai Adani Green Energynek, 3,5 milliárd dollárért.

Az üzlet érdekessége, hogy az Adani viszonylag későn jelentkezett be a vásárlásra, azonban gyorsan világossá vált, hogy nagy előnyt jelent, ha indiai cég veszi meg az eszközöket – tette hozzá Singal.
Nem véletlen ugyanis, hogy számos nemzetközi vállalat igyekszik partnerséget kötni indiai cégekkel. Singhal kiemelte, a kormányt is érintő üzleti ügyekben csak a hazai cégek tudnak hatékonyan eljárni, vagyis a külföldi vállalatoknak nagy előny, ha van egy indiai partnerük.

Indiában hatalmas mennyiségű befektetést eredményezhet a megújuló energia fejlesztéseForrás: Pixabay

Az üzleti lehetőség pedig hatalmas, és a jövőben csak egyre nagyobb lesz. India megújuló energia kapacitása ugyanis elképesztő növekedést mutatott az elmúlt évtizedben, ahogy fölment kevesebb mint 20 gigawattról 96 gigawattra. Ráadásul a források is diverzifikálódtak. Ha pedig a nagy vízerőműveket is hozzávesszük a listához, akkor a teljes kapacitás már eléri a 142 gigawattot, ami India teljes energiatermelő kapacitásának 37 százalékát teszi ki.

Az sem mellékes, hogy India jelenleg még mindig relatíve alacsony villamosenergia-fogyasztási arányt képvisel a feltörekvő piacok körében. Ez pedig azt jelenti, hogy a jövőbeni infrastrukturális fejlesztések hatalmas fogyasztásbővülést vetítenek előre az országban. Ha pedig mindez összekapcsolódik a megújuló energiaforrások fejlesztésével, akkor az hatalmas üzleti lehetőségeket jelent majd a szektorban.