Együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a V4 Smart Platform hazai iparági partnerei

V4-ek, Komárom
Vágólapra másolva!
A határon átnyúló digitális szolgáltatásfejlesztés folytatásáról írtak alá együttműködési szándéknyilatkozatot a V4 Smart Platform korábbi hazai iparági partnerei, az OTP Bank Nyrt., a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt., az i-Cell MobilSoft Zrt., a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és az SAP Hungary Kft. - közölte a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a V4 Smart Platform 2 projekt a korábban elindított kezdeményezés folytatása. Magyarország 2021. július elsejétől tölti be a Visegrádi Együttműködés soros elnöki tisztségét, és ezen elnökségi program részeként valósul meg a projekt a korábbi hazai iparági partnerek közreműködésével.

Hangsúlyozzák, a V4SP 2 projekt fő célja a lehetséges szolgáltatások üzleti, jogi és technológiai modelljeinek kidolgozása, valamint határon átívelő szolgáltatások összekapcsolásával megvalósuló mintaprojektek előkészítése.

A projekt lehetőséget biztosít arra is, hogy a Visegrádi Együttműködés tagországai bizonyos szegmensekben a digitalizáció segítségével közös, egységes, átjárható piacot hozzanak létre.

A visegrádi négyek zászlaja Komáromban Forrás: Facebook/Szijjártó Péter/ foto: Borsos Matyas/Borsos Matyas

A közleményben felidézik, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségi időszakában indította el a szakmai párbeszédet a V4 Smart Platform megvalósításáról azzal a céllal, hogy a V4 tagországokban közösen bevezethető, egységesen átjárható, a lakosság kényelmét, a digitális gazdaságfejlesztést támogató szolgáltatások valósuljanak meg.

A kitűzött célok megvalósítása érdekében a hazai iparági partnerek szakmai közösséget hoztak létre, az együttműködés eredményeként megfogalmazták a határokon átnyúló lehetséges szolgáltatásfejlesztési javaslatokat, valamint nemzetközi partnerek közreműködésével kidolgozták a határon átnyúló digitális szolgáltatások fejlesztését támogató "White Paper"-t - írja közleményében a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.