Kampány indult a fiatal felnőttek tudatos alkoholfogyasztásáért

Vágólapra másolva!
A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács a spiritsEUROPE támogatásával edukációs kampányt indított azért, hogy a fiatal felnőtteket ösztönözze a tudatos alkoholfogyasztásra. A 2021 őszéig tartó Másnap máshogy kampány során fesztiválbelépők és más értékes ajándékokért folytatott kvízekkel és nyereményjátékokkal, szakértők és influenszerek bevonásával a korosztály számára érdekes tartalmakat juttat el a fiatal felnőtteknek az italmertek.hu weboldalon és közösségi média csatornáin keresztül.
Vágólapra másolva!

„Kampányunk célja, hogy az alkoholfogyasztásban is a felelősséget hangsúlyozzuk, ezért a kampány keretében valóban hasznos tartalmakkal segítjük a nagykorú fiatalokat, hogy biztonságosan fesztiválozhassanak úgy, hogy elkerülve a másnaposságot emlékeznek az élményre, és másnap is ott legyenek fejben, készen állva a nyár kiapadhatatlan élményeire. De nemcsak tanácsokkal, hanem a Szeszipari Szövetség partnereinek felajánlásaként megnyerhető fesztiváljegyekkel is támogatjuk a tudatos bulizást" – emelte ki Nagy András a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója. Hozzátette, hogy az Italmertek.hu weboldalon elérhető nyereményjátékban résztvevők más értékes ajándékok mellett a Fishing on Orfű fesztiválra vagy a Szegedi Ifjúsági Napokra nyerhetnek belépőjegyet.

A másnaposság nem menő Forrás: Másnap Máshogy!

A kampány aktuális nyereményjátékában a fesztiváljegyekért versenybe szállóknak az aktív másnapról kell fotókat beküldeniük. Ehhez is nyújt ihletet az Italmertek weboldalon és a kampány YouTube csatornáján elérhető, ismert influenszerekkel forgatott kampányvideó is. „Vagány vidéki srácként úgy gondoltam, hogy belevetem magam az éjszakába, a padon fekve, könyökölve ébredtem és nem igazán tudtam, hogy ki hányadán áll és mi, merre, meddig" – mesélte a videóban élete egyik meghatározó élményét Esztergályos Patrik, Ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőröző. Hozzátette, hogy „másnap azért kérdezgettek a buliról és sok minden kiesett sajnos. Ez volt a leggázabb olyan élményem, amikor azt gondoltam; ok, azért mégsem vagyok olyan kemény és visszább kéne ebből venni."

A Másnap máshogy kampány másik influenszere, Jilly Krisztina legemlékezetesebb története pozitívan indul: „Mindenkivel nagyon barátságos voltam, legyen az állat, ember vagy egy fa. Azóta ez egy visszatérő sztori, sokszor hallgatom, és azóta nem is nagyon iszom alkoholt, ugyanis a másnap, a harmadnap, sőt még a negyedik nap is fájdalmas volt. Egy ilyen durva kezdet után úgy voltam vele, hogy inkább elengedem ezt, és így sokkal jobb." Akár a kampány mottója is lehetne Halász Vivien kétszeres világkupa győztes karatés nyilatkozata, aki a következőképpen foglalta össze a tudatos alkoholfogyasztással kapcsolatos hitvallását: „Szeretem azt a mennyiséget még megtartani, amíg tényleg önfeledten bulizhatok és másnap is emlékszem".

Forrás: Másnap máshogy!

Szakértők a tudatos alkoholfogyasztásért

„A táplálkozás fontos része a különböző folyadékok fogyasztása, melybe természetesen az alkoholt kisebb-nagyobb mértékben tartalmazó italok is beletartoznak. Dietetikusként úgy gondolom, hogy

- emeli ki Antal Emese, dietetikus, szociológus, a kampány egyik szakértő tanácsadója. Annak érdekében, hogy a fiatal felnőttek még több hasznos tippet és tanácsot kaphassanak az okos fesztiválozáshoz, tágabban a tudatos alkoholfogyasztáshoz, a kampányt szervező Szeszipari Szövetség felkérte Antal Emese mellett Porkoláb-Minarik Annamária klinikai szakpszichológust, mindfulness oktatót, hogy az italmertek.hu oldalon rendszeresen publikálják szakértői tartamaikat.

Porkoláb-Minarik Annamária hasznos tanácsként kiemeli:

Ugyanis, ha a problémák előli menekülés megoldása az alkohol, vagy a szorongások oldásának a hatékony, rendszeres eszközeként használjuk, akkor ideje szembenézni a háttérben meghúzódó okokkal, mielőtt olyan mértékben rászokunk az alkohol használatára, hogy elindulunk a függőség útján. Éppen ezért jó, ha minél tudatosabbak vagyunk, mert ez lehetőség számunkra az egészséges út választására, amelybe olykor belefér az a bizonyos néhány, de tudatos koccintás."