A kelet-afrikai Burundi a Nemzetközi Valutaalap GDP-mérése szerint a Föld legszegényebb országai közé tartozik. A koronavírus-járvány világszerte tapasztalt kemény gazdasági hatásai pedig még tovább nehezítették az emberek mindennapi megélhetését. A helyiek egy része ezért egy ritka, és egyben veszélyes vállalkozásba fogott, ami azonban a vártnál is jobban jövedelmez.

Míg sok burundi lakos számára a kígyók a démonokat szimbolizálják, amelyeket tűzzel-vassal üldözni kell, addig a mélyszegénységben élő ország kígyótenyésztő farmereinek a hüllők sokkal inkább jelentenek "aranybányát".

Deo Nzigiyimama, az egyik helyi kígyófarm üzemeltetője elmondta, hogy a kígyók csak akkor támadnak, ha fenyegetve érzik magukat.

Ezek a csúszómászók akkor harapnak, ha provokálják őket vagy rájuk lépnek, de az itteni emberek ezt nem tudják, gonosz démonoknak hiszik és megölik őket."

 Az új szakma meglehetősen nyereséges, mivel a burundiak közül egyelőre csak kevesen foglalkoznak vele.A kígyóbőrből táskákat és öveket készítenek, és a farmerek, hogy maximalizálják jövedelmüket, az állatok húsát is eladják.Az állatok egy részét ugyanakkor élve értékesítik, Európában egy ott befogott kígyó 60 euróba is kerülhet.

Kígyóbőr övekForrás: Biosphoto via AFP/OLIVIER BORN / Biosphoto/Olivier Born

Az állatok nagy részét ugyanis nem a farmerek tenyésztik, hanem a közeli erdőkből gyűjtik be. A kígyókat általában ketrecekben tartják, hozzászoktatják az emberi jelenléthez és megszelídítik őket. Emiatt az üzlet egyre több turistát is vonz Bujumburába, így a helyiek most arra buzdítják a fiatalokat, hogy minél többen szálljanak be a "démoni" vállalkozásba.

Arról egyelőre nincs hír, hogy ezzel a különös foglalkozással kapcsolatban környezet- vagy állatvédelmi aggályok felmerültek volna.