Szigorú szabályokat kell betartaniuk a buszos utazások szervezőinek

idegenvezető, turistabusz
.
Vágólapra másolva!
Szigorú, uniószerte alkalmazott jogszabályok írják elő, hogy a népszerű buszos utazások személyszállítást végző szolgáltató cégei milyen feltételekkel indulhatnak útnak az alig húszezer forintos egynapos vagy a tipikusan keresett hét-tíz napos tengerparti üdülések résztvevőivel. Az utasokért folytatott versenyben viszont akadnak cégek, amelyek nyomott árakkal is ringbe szállnak, amit a biztonsági és kötelező költségek lefaragásával érnek el - mutatja be a Magyar Nemzet szakértő bevonásával készített összeállítása a napokban történt, tragikus buszbaleset kapcsán.
Vágólapra másolva!

"Európai uniós direktíva alapján itthon is szigorú biztonsági kereteket rögzítő jogszabályok alapján működhetnek a közúti közlekedésben részt vevő személyszállító buszok, illetve minden jármű. Ezek betartását kontinensszerte az illetékes hatóságok a közúti ellenőrzés során vagy a határátkelésnél is szigorúan ellenőrzik – mondta a lapnak Jakus József. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnökségi tagja, aki a szervezet közúti közlekedési bizottságának elnöke is, úgy folytatta: a sajnálatos módon tragikus kimenetelű, hét végi, M7-esen történt baleset kapcsán már ismert, hogy

két sofőrrel vágtak neki az egynapos horvátországi utazásnak, ez megfelel az egyik legfontosabb előírásnak.

"Régen három gépkocsivezetővel teljesítették a leghosszabb buszos turistautakat, amelyek közé tartoznak a spanyol tengerpartokra tartó járatok" – idézte fel a több évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkező szakember. Mint mondta, a hosszabb utaknál – amelyek menetideje meghaladja a naponta engedélyezett munkaidőt a sofőröknek – menet közben tranzitszállásokat is biztosítanak a kísérő sofőröknek. Ez a többnapos, jellegzetesen tengerparti túráknál másképp nem is oldható meg.

– sorolta az előírásokat Jakus József, hozzátéve, hogy a határátlépéskor a pandémia alatt bevezetett egészségügyi ellenőrzések a menetidőt, így a munkaidőt is befolyásolják.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock/KELENY

"Az éles árversenyben a szállítmányozó cégeknek nem szabad takarékoskodniuk a biztonságon, a karbantartáson, a szervizelésen vagy például a biztosításokon sem" – hangsúlyozta a MUISZ közlekedési bizottságának elnöke.

Jakus József ugyanakkor megjegyezte:

a népszerű, nyaranta több ezer turistát utaztató piacon kiélezett a versenyhelyzet, és akadnak olyan szereplők, akik nyomott áron vállalnak utakat, amit csak a költségek lefaragásával érnek el, ami súlyos felelőtlenség.

A szakértő szerint ezért is indokolt a tachográfok alkalmazása mellett a rendszeres közúti ellenőrzés.

Egy másik jogszabály a gépkocsivezető munka- és pihenőidejét határozza meg pontosan, amit szolgálat közben naponta, hetente teljesíteni lehet. Ez egy nagyon fontos és nagyon kemény feltételrendszer, nem véletlenül. Például egy gépkocsivezető naponta legfeljebb kilenc órát ülhet a volán mögött, négy és fél óra után 45 perces szünetet kötelező tartani. A négy és fél órán belül pedig egyszer 15, illetve még egyszer 20 percnyi szünet miatt meg lehet szakítani a túrát, ez az utasok kényelmét szolgálja, hogy kinyújtózhassanak a többórás buszos utazás során.

Ha túlvezetésen érik a sofőrt, alkalmanként 400 ezer forintos bírsággal sújthatják – emelte ki a szakember, aki a NIT Hungary autóbusztanácsának elnöki tisztségét is betölti.

Mint vázolta, a korábban papíralapon rögzített, kilométer-alapú mérések után – egy-két kivétellel – már a járműben elhelyezett digitális tachográfok mérnek nagyon pontosan. 2006 óta eleve csak ilyen készülékkel ellátott gyártmányok kerülhettek piacra. Ezek egyáltalán nem adnak lehetőséget a visszaélésre, a gépkocsivezetők betartják a szabályos munkaidőkereteket. Látszik is a statisztikákon a rendszer hatékonysága: a közúti balesetek közül egyszázaléknyi az, amely személyszállító autóbusszal történik. Legutóbb magyar érintettségű hasonló tragédiáról Veronából értesültünk – idézte fel a 2017 januárban történt, megrázó buszbalesetet a szakértő.

Ezenkívül – folytatta – kötelező egészségügyi, munkaalkalmassági vizsgálatokra is járniuk kell a hivatásos jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőknek. Ugyanakkor tény, hogy az adott vizsgálati időpontban az orvos a pillanatnyi, aktuális egészségügyi állapotot látja, ami nem feltétlenül lesz a vizsgált munkavállaló esetén azonos a korábbi években jellemző eredményeivel, illetve korántsem biztos, hogy egy nap vagy két hónap múlva is megmarad a felmért fizikai állapot.

A bizottság elnöke kiemelte: az utasoknak is tanácsos figyelmesebben részt venniük a túrákon. A tapasztalatok szerint ugyanis jellemző, hogy a kötetlen kirándulásra induló turisták nem figyelnek oda, amikor az utazás elején a személyzet egyik tagja – ahogy a repülőgépeken – bemutatja a biztonsági övek és az oldalirányú sodródástól védő oldalsó karfák megfelelő használatát, erre érdemes odafigyelni.

Ahogy azt is tudniuk kell a busszal utazóknak, hogy ha baj van, és ki kell menekülni, a felirattal jelzett vészkijárat közelében található egy kisebb kalapács. Ezzel, ha ráütnek bármelyik oldalsó üvegre, az nem repedni vagy bizonytalan irányba törni fog, hanem úgy van kialakítva, hogy az ütésre kirobbannak az ablakok, teljesen szabaddá téve azokat. Ki lehet mászni a tetőablakokon is, amelyeket egy kar meghúzásával könnyen ki lehet nyitni, és így is ki lehet szabadulni a járműből – hívta fel a figyelmet Jakus József.