Washington befagyasztotta Afganisztán, illetőleg az afgán jegybank amerikai bankokban lévő pénzeszközeit, a döntés értelmében a néhány napja a tálib szélsőségesek által uralt országból már nem férhetnek hozzá a dollármilliárdokban mérhető tartalékokhoz. Így például a New York-i Federal Reserve Bankban letétbe helyezett, becslések szerint 1,25 milliárd dollárt érő 22 tonnányi aranyrúdhoz sem. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) is beszüntette az országba irányuló hitelek folyósítását. A részletekkel a BBC és a Quartz jelentkezett.

Az IMF a döntését azzal magyarázta, hogy jelenleg nincs konszenzus a nemzetközi közösségen belül az afgán vezetés elismerésével kapcsolatban. Az IMF több mint 370 millió dolláros hitele - melyre vonatkozóan a megállapodást még a korábbi afgán vezetéssel kötötték - augusztus 23-án érkezett volna meg az országba, amely a szervezet gazdasági válságra adott globális válaszlépésének része. A tálibok nem férhetnek hozzá továbbá az IMF különleges lehívási jogokban (SDR) lévő tartalékaihoz sem. Az SDR-ek az IMF fontra, dollárra, euróra, jenre és jüanra épülő devizanem-egységei.

Adzsmal Ahmadi, az afgán jegybank országból elmenekült elnöke közösségi oldalára posztolta, hogy a Da Afghanistan Bank (az afgán központi bank) teljes tartaléka múlt heti adatok alapján nagyjából 9 milliárd dollár. A nemzetközi szabványoknak megfelelően ennek nagy részét biztonságos, likvid eszközökben, például amerikai államkötvényekben és offshore aranyban tartják – fűzte még hozzá. Ezek nagy részét az USA-ban tárolják

Tekintettel arra, hogy a tálibok még mindig szerepelnek a nemzetközi szankciós listákon, mint terrorista szervezet, várható ezeknek a tartalékoknak a befagyasztása, annak elkerülésére, hogy ezeket a tálibok saját céljaikra felhasználhassák" – tweetelte korábban Ahmadi, az előrejelzése azóta valóra vált. Az afganisztáni káosz és a szélsőséges iszlám berendezkedésbe való átmenet gazdasági vonatkozásairól és az USA-ban lévő jegybanki eszközök befagyasztásáról az Origo az alábbi összeállításában írt. Azóta - mint fent szerepel - az IMF is jelezte, hogy megszünteti az Afganisztánba irányuló folyósításokat.

„Afganisztán teljes nemzetközi tartalékának csupán körülbelül 0,1-0,2 százalékához férnek hozzá a tálibok, ami nem sok" - tette hozzá Ahmadi, arra utalva, hogy kisebb mennyiségben, de máshol még elérhetők lehetnek a szélsőségesek számára a jegybankhoz köthető afgán tartalékok.

A dollárszállítmányok felfüggesztése miatt az afgáni (az afgán valuta) értéke máris rekordalacsony szintre esett vissza.A független pénzátutalási óriáscég, a Western Union "további értesítésig" szintén felfüggesztette az Afganisztánba irányuló pénzátutalási szolgáltatásokat.

Az afgán jegybank emblémájaForrás: Wikipedia

Visszatérve 22 tonna aranyra: a nemesfém-tartalék az afgán jegybank által a hazai és különböző országokban, többek között az Egyesült Államokban lévő bankokban tartott tartalékok több mint tizedét teszi ki. Az afgán központi bank júniusban még mintegy 10 milliárd dollárnyi tartalékkal rendelkezett a bank által közzétett adatok szerint. Ez relatív értelemben igen jelentős szám Afganisztán számára. Összehasonlításképpen: a Világbank szerint az ország GDP-je 2020-ban nagyjából 20 milliárd dollár volt.

A tartalékok jelentős része a tengerentúlon parkol, bár az afgán jegybank saját páncéltermeiben is legalább 160 millió dollárnyi kereskedelmi arany és ezüst pihen, egy 2000 éves temetkezési helyekről megtalált jelentős értékkel bíró ősi aranydísz mellett.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint az afgán jegybank állományából nagyjából 9,5 milliárd dollár nemzetközi tartalék (tehát valamennyivel több, mint a jegybankelnök által közölt), ez az összeg 15 hónapig fedezné az ország importszükségletét. Ebből 4,2 milliárd dollárt tartanak amerikai kincstári kötvényekben, kincstárjegyekben és amerikai dollárban denominált államkötvényekben.