Amerikainak gondolt kolbásszal küzdött a vendégekért a Kádár-diktatúra furcsa gyorsétterme, a City Grill

bejárat ÉPÜLET étterem FOTÓ FOTÓTÉMA gyorsétterem járókelő SZEMÉLY utcakép
Budapest, 1985. április 5. A City-grill gyorsbüfé bejárata a Bajcsy-Zsilinszky úton. A Belvárosi Vendéglátó Vállalat City-grill néven McDonald’s jellegű gyorsbüfét nyitott. Az új vendéglátóhely egy gyorsétkező rendszer tagja, amely egész nyitvatartási ideje alatt teljes áruválasztékot kínál a vendégeknek. MTI Fotó: Varga László
Vágólapra másolva!
A Kádár-diktatúra utolsó éveiben jelent meg az első magyar gyorsétteremlánc. Budapestre hozta tulajdonképpen az elképzelt Amerikát. Ezután a konkurencia megjelenésére is meglepően jó döntésekkel reagált, így bukása nem gyors, hanem lassú, több évig elhúzódó folyamat lett. Visszatekintésünkben bemutatjuk a Taverna City Grill történetét.
Vágólapra másolva!

Hamburgerlánc magyarosan

A City Grill a Belvárosi Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat által üzemeltetett magyar tulajdonú gyorsétteremlánc volt, amely a Taverna szállodabeli éttermének megnyitását követően (1985) nevében felvette a Taverna megnevezést. A gyorsétterem-hálózatok itthoni prototípusaként már jóval az amerikai McDonald's kapunyitása előtt viszonylag modern design fogadta a vendégeket. Az akkoriban még újításnak számító egyszer használatos, habosított műanyagból készült dobozban érkező ételekkel – főleg hamburgerrel (City burger), sült krumplival és amerikainak vélt sült kolbásszal, ketchuppal és Coca-Colával - divatosnak gondolt formaruhába öltöztetett fiatal pincérnők szolgáltak ki.

Valójában ez az új étterem sem egyik napról a másikra nyitott ki,

ezt tudatos előkészületek, kísérletek előzték meg. A próbaképpen létrehozott City Grill étterme egy büfé volt a budapesti Kálvin téren, amely gombával töltött rántott palacsintát, húsos, májas, gombás, velős melegszendvicseket, hamburgert, hot dogot és magyaros lángost kínált lecsóval, vagdalt sonkával és reszelt sajttal az ide betérőknek – a helyben fogyasztás azonban itt még nem volt megoldható, legfeljebb a pultnál, állva lehetett megenni, ha valaki nem akarta elvinni.

Az első valódi beülős étterem 1984. január első napján nyitott a Jászai Mari téren

– ahol ma már ironikus módon egy valódi "Meki" működik.

City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill
City Grill

A cég a korabeli önkiszolgáló rendszert újította meg nem sokkal az indulás után franchise modellben az amerikai McDonald'sot véve mintaként – azaz egy falat kapitalizmus magyarosan, magyar ízekkel, az itteni lehetőségekhez igazodva, itthoni alapanyagokkal.

Ez az étkezde lett a jómódú nyugati fogyasztói társadalom megtestesítője. A kapunyitást az tette lehetővé, hogy ekkoriban már enyhült a szocialista diktatúra, az egyre nagyobb résen beszivároghatott az imperialistának titulált, nyugati kultúra, életvitel, stílus. Marketingvonalon a vállalat népszerűsítéséhez megnyerték a 80-as évek magyar popikonját, a női szíveket rabul ejtő Flipper Öcsit és zenekarát.

A City Grill nevéhez köthető, hogy itt jelent meg először az ételek fotóit is bemutató étlap.

Az éttermek fénykorát a következő oldalon mutatjuk be, kérjük, lapozzon!