Hárommilliárd forintból újrahasznosító központot épített Magyarországon a Philip Morris

Philip Morris Technológia , tudomány, kutatás

Health care researchers working in life science laboratory. Young female research scientist and senior male supervisor preparing and analyzing microscope slides in research lab.
Vágólapra másolva!
A Philip Morris 3 milliárd forintból újrahasznosító központot épített Magyarországon - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Gyálon, a létesítmény átadóján.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás közölte, hogy a beruházás 100 új munkahelyet hoz létre a Pest megyei településen. A dohányipari cég Magyarországon kívül csak Japánban épített ki hasonló központot - tette hozzá. Az államtitkár azért is üdvözölte a vállalat döntését, mert hozzájárul a növekedési célok teljesítéséhez. Az adatok egyértelműek, a magyar gazdaság a válságot megerősödve hagyta maga mögött, és ezt ma már nem lehet "politikai lózungnak" minősíteni - fogalmazott.

Kiemelte többek között, hogy az ország a valaha mért legnagyobb, európai viszonylatban pedig a harmadik legjelentősebb negyedéves növekedést érte el az év közepére, és - mint mondta - egyike annak a 7 uniós tagállamnak, amelyek már meghaladták a válság előtti teljesítményüket.

Átadták a Philip Morris újrahasznosító központját Gyálon. Forrás: MTI

A Philip Morris fenntarthatósági igazgatója elmondta, hogy

a gazdasági stabilitás és a kedvező beruházási környezet miatt döntöttek a magyarországi beruházás mellett.

Miguel Coleta hozzátette, hogy elektromos termékeiket a füstmentes jövő érdekében fejlesztették, újrahasznosításukhoz viszont feldolgozó központra van szükségük. A természeti környezet állapota aggasztó, de nincs még minden veszve, a tudomány segítségével elkerülhetők a legsúlyosabb következmények - hangsúlyozta. Az igazgató közölte, hogy a központ havonta 150 ezer elektromos dohányeszközt dolgozhat föl, de az igényektől függően később jelentős mértékben növelhetik az üzem kapacitását.

A Philip Morris részvényeit a New York-i tőzsdén jegyzik, magyarországi vállalatuk 1991-ben létesült. A belföldi árbevétel 2019-ben megközelítette a 210 milliárd forintot, 2020-ban meghaladta a 230 milliárd forintot. A nettó árbevétel eközben 1 milliárd forintról majdnem 1,5 milliárd forintra nőtt. Honlapja szerint a cég 180 országban értékesít, több mint 71 ezer munkavállalót foglalkoztat, éves árbevétele megközelíti a 80 milliárd dollárt. A Philip Morris világszerte ismert dohánytermékek forgalmazója, a legnépszerűbb márkák közül több is hozzájuk tartozik.