Egy ország, ahol nem csak párt keresnek a fiatalok, hanem adóstársat a lakáshitelhez

tinder társkereső Hány éves is vagy Drágám? A pasik is simán kamuznak a korukról
Vágólapra másolva!
Új-Zéland nem csak a csodaszép természeti kincseiről, aktív vulkánjairól és gejzírjeiről híres, hanem immár az ingatlanpiaca is felkerült a világ legjeinek listájára. A fejlett gazdaságok közül ugyanis itt a legnehezebb lakáshoz jutni. Az ingatlanárak meredek emelkedése pedig egyre több fiatalt kényszerít arra, hogy a társkereső alkalmazásokon keresztül ne csak az élethez keressen társat, hanem a jelzáloghitel fizetéséhez is - mindezt pedig most már teljesen nyíltan.
Vágólapra másolva!

Az Origo is beszámolt arról, hogy már az új-zélandi emberi jogi bizottság vizsgálódik az országban állandósult lakhatási válság ügyében, miután a kormánynak sem sikerült fékeznie az ingatlanpiac száguldását.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül az elmúlt 12 hónapban Új-Zélandon emelkedtek az ingatlanárak a legnagyobb mértékben. Az elemzők szerint a drágulás mögött részben az áll, hogy az új-zélandi kormányzat a koronavírus-járvány miatt jelentős támogatásokat öntött a gazdaságba, ennek egy része pedig az ingatlanpiacra került, még jobban növelve az egyébként is igen magas árakat.

Különösen a fiatalok számára válik egyre elérhetetlenebbé, hogy megfizethető otthonhoz jussanak, sokan ezért egyszerre próbálnak romantikus és gazdaságos módon megoldást találni a problémára.

A növekvő lakhatási válság állítólag arra készteti a fiatal új-zélandiakat, hogy a Tinderen és más népszerű társkereső alkalmazásokon kutassanak olyan partner után, akivel közösen vehetnek fel hitelt az otthonuk megvásárlásához.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Tinder társkereső alkalmazás adatai szerint több mint kétszeresére nőtt azoknak a felhasználóknak a száma, akik azt írják a profiljukban, hogy ingatlanvételhez keresnek társat. A cég szóvivője elmondta, hogy az új-zélandi tinderezők bemutatkozásában a „vegyünk házat" kifejezés 2,6-szorosára nőtt 2020 júniusa és 2021 júniusa között.

- írta egy reménytelen romantikus a bemutatkozójában.

Egy másik társkereső hirdetés profilja szerint:

A CoreLogic adatai szerint országszerte a lakások átlagos ára 906.532 új-zélandi dollárra (körülbelül 190 millió forint) emelkedett, ami 22 százalékos növekedést jelent tavaly óta.

Az ingatlanárak mediánja körülbelül a tízszerese az új-zélandi átlagjövedelemnek, vásárláskor pedig a bankok többsége 20 százalékos önerőt ír elő,

ami a fiatal egyedülállók lakáspiacról történő, szinte teljes gazdasági kirekesztését eredményezi.