Így alakultak át a játszóterek másfél évszázad alatt - galéria

játszótér, játszóterek, gyerekek, gyerek
1913 - New York
Vágólapra másolva!
Sokan még felnőttként is szívesen nosztalgiáznak gyermekkoruk játszótéren töltött, gondtalan, áthintázott, végigkacagott délutánjain. Meglepő lehet, de ezek a kifejezetten gyerekeknek készített szabadtéri parkok nem is olyan régi találmányok, csupán kicsit több, mint másfél évszázada jelentek meg, és bizony nagyon különböztek a mai formájuktól. Galériás összeállításunkban a régi idők játszótereit mutatjuk be, valamint azok átalakulását egészen napjainkig.
Vágólapra másolva!

Egészen a 19. század közepéig a gyerekeknek nem építettek játszótereket, sőt, évszázadokon át tulajdonképpen amolyan kicsiny felnőtteknek tekintették őket, akiket nem ritkán már 5-6 évesen munkára fogtak, az arisztokrata rétegekben pedig csecsemőkoruktól kezdve nevelőnők és tanítók sora képezte őket a felsőbb társadalmi csoportokba tartozóktól elvárt szigorú viselkedésmódra.

Az évszázad előrehaladásával, az erősödő iparosodással és urbanizációval viszont a társadalmi és közjólét is egyre fontosabb szerepet kapott. A legtöbb országban korlátozták a gyerekmunkát, megjelent az igény a városi parkok építésére, a lakosság fizikai egészségének megőrzésére, a kicsik szocializációs készségeinek fejlesztésére és arra, hogy azok végre megélhessék a gyermeki lét örömét.

Fiatal bányászok, akik reggeltől estig dolgoztak az amerikai bányákban, 1908-ban. Tény, hogy a gyermekmunka még az iparosodott társadalmakban is csupán a 19. század második felében szorult vissza, egészen addig természetesnek számított Forrás: Library of Congress/Lewis W. Hine

Az első játszóteret 1859 -ben az angliai Manchesterben építették, tehát csupán kicsit több mint másfél évszázada merült fel az az igény, hogy kimondottan a gyerekek egészséges fejlődése érdekében alakítsanak ki a szabad levegőn, jól végiggondolt, mozgásra ösztönző tereket. Az Egyesült Államokban 1887-ben nyílt meg az első játszótér, a San Franciscó-i Golden Gate Parkban. Hintákat, csúszdákat és még körhintát is építettek akkor, de népszerűsége ellenére ezt a korai modellt még egyfajta furcsaságnak tekintették. Így egészen a 20. század fordulójáig a játszóterek viszonylag ritkák maradtak a köztereken. Hazánkban is ekkoriban épültek az elsők azokból.

Kattintson a képre, hogy lássa az első játszótereket!

SZINYEI MERSE Pál

A játszótérépítés a második világháború után kapott igazán nagy löketet.

Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök különösen szorgalmazta azok építését azért, hogy megvédje a gyerekeket a veszélyes, felügyelet nélküli játékoktól a városi utcákon. A hatvanas évekre a játék nagy üzlet lett, és a játszóterek igazi sorozatgyártása indult meg.

Biztonságosabb terek

A korai játszóterek elemei még nem rendelkeztek lekerekített élekkel, öntött műanyaggal vagy puha talajtakaróval, így ezekben az évtizedekben sok-sok kicsi sérült meg a játék közben, és rengeteg per indult a játékszergyártó vállalatok ellen.

A 80-as évektől sorra jelentek meg világszerte a szigorú iparági előírások és szabványok.

A játszóterek ezeknek köszönhetően manapság már számos országban biztonságos és felhőtlen szórakozást kínálnak mind a gyerekek, mind a szüleik számára.