Demi Moore-tól Jeff Bezosig: pénzügyi szakmákban is megfordultak, de nem ennek köszönhetik hírnevüket

1-1 fotó hírességekről, összeállítás, Illyés Gyula
1964 - Illyés Gyula író, költő Józsefhegyi utca 9. alatti lakásán
Vágólapra másolva!
Habár a művészet és a pénzügyi szakma egymástól nagyon eltérő érdeklődést, elhivatottságot feltételez, meglepő módon azonban sokak mindkét területen tapasztalatokat gyűjtenek - nem egy esetben akár itt is, ott is sikeresek lesznek. Vannak, akik ezt kényszerűségből, mások kalandvágyból, vagy éppen családi indíttatásból teszik, mielőtt megvetnék lábukat a személyiségükhöz leginkább passzoló foglalkozásokban, ahol aztán az egész világ felfigyelhet rájuk. Jelen cikkünk néhány ilyen hírességet mutat be.
Vágólapra másolva!

A Magyarországon ma már az irodalomórákon tanított Tamási Áron székely magyar író, az Ábel trilógia szerzője kőművesként kezdte munkás életét, majd ezt nagyon hamar megunva átpártolt a bankszakmába,

kolozsvári és brassói pénzintézetekben alkalmazták (a Kolozsvári Kereskedelmi Akadémián végezte felsőfokú tanulmányait).

A fizetések azonban ezeken a munkahelyeken az első világháborút követően elképesztően alacsonyak voltak. A nagyobb bankok is csupán 2.500 lejt tudtak neki ajánlani az egész napos munkájáért.

Tamási Áron, író Forrás: Fortepan/Hunyady József

Amikor az Egyesült Államokban próbált szerencsét, Chicago-ban és egy nyugat-virginiai kisvárosban helyezkedett el szintén banktisztviselőként. Itt már a 130 dollárt is megkereste, ennek feléből már fedezni tudta megélhetését. Ez pedig lehetővé tette, hogy szabadidejét a szenvedélyének, azaz az írásnak szentelhesse – remekműveit postán küldte haza.

Illyés Gyula, akit ma már háromszoros Kossuth-díjas magyar költőként, íróként, drámaíróként, műfordítóként ismerünk, szintén pénzügyesként kezdte pályafutását. Habár ő Imrédy Béla pénzügyminiszter közreműködésének köszönhetően könnyebb helyzetben volt, így

a Magyar Nemzeti Bank sajtóreferense lett 1937-ben.

Feladata főként az volt, hogy francia nyelvű pénzügyi és gazdasági szaklapokat fordítson le és összegezzen a vezetőség számára. Ez pedig nem volt annyira kimerítő, így idejének jelentős részét az írásra fordíthatta.

Illyés Gyula író, költő Józsefhegyi utca 9. alatti lakásán Forrás: Fortepan/Hunyady József

Passuth László több mint három évtizeden át dolgozott bankban, habár ő író-műfordítóként szerzett hírnevet. Bankárként számos országban járt kiküldetésen, ahonnan színházi-és egyéb kulturális eseményekről küldte haza tudósításait, élménybeszámolóit.

Paul Cézanne festő apja révén csöppent a bankéletbe, aki a Banque Cézanne et Cabassol alapítója és tulajdonosa volt. A családi háttere tette lehetővé, hogy éhezés nélkül, teljes anyagi biztonságban készíthesse el szebbnél-szebb festményeit.

Paul Gauguin-t a nagybátyja vezette be a pénzügyek világába, pár évig a párizsi értéktőzsdén dolgozott brókerként, méghozzá nagyon sikeresen, ebből jelentős vagyont szerzett.

Később festményekkel kezdett kereskedni

– már festőként –, de egy tőzsdekrach elvitte szinte a teljes vagyonát, így ő is csatlakozhatott a többi éhező festő közé.

T. S. Eliot, irodalmi Nobel-díjas költő nyolc éven át dolgozott a Llyods bank gyarmati és külügyi osztályán. A költő munkáját hamar elismerték, sikeres lett, gyorsan haladt előre a hivatali ranglétrán. Fizetésének köszönhetően pedig egész életére teljes anyagi biztonságban érezhette magát. Ez pedig lehetővé tette, hogy költőként kiteljesedhessen.

P.G. Wodehouse, vicces regények angol szerzője azonban kényszerből vállalt állást a Hong Kong és Shanghai Banknál (HSBC), mert a családja nem tudta fizetni a taníttatását. Később azonban az írói sikereinek hála, elhagyhatta a pénzügyi területet.

P. G. Wodehouse 1904-ben Forrás: Wikimedia Commons

Whoopi Goldberg, akit a többség leginkább színésznőként ismer, nem mellesleg humorista, énekes-dalszerző, politikai aktivista, író és talk show műsorvezető is. Ebből is látható, hogy szakmai életútja során sok mindent kipróbált, jellemzően sikeresen. Azt már azonban nagyon kevesen tudják róla, hogy a színészi álláskeresése közben úgy tartotta fenn magát, hogy bankpénztárosként, kőművesként és kozmetikusként is dolgozott egy halottasházban.

Raymond Albert "Ray" Romano amerikai színész, író és stand-up komikus kezdetben könyvelőnek tanult, majd bankpénztárosként dolgozott, és itt találkozott élete párjával is.

Red Foo, az LMFAO nevű party-rockzenekar egyik tagja gyerekként apja, Barry Gordon irányítása alatt követte nyomon a részvények piacát, később kereskedőként is tevékenykedett.

Továbbra is jelen van a befektetési üzletágban,

portfóliója már kevésbé kockázatos. Nagy rajongója az Apple részvényeknek.

Timothy Maxwell "Max" Keiser amerikai műsorvezető és filmkészítő. Ő volt a hollywoodi tőzsde társalapítója. Mintegy 25 éven át dolgozott a pénzügyi szférában, karrierjét a Wall Streeten kezdte tőzsdeügynökként.

Lou Dobbs amerikai újságíró, rádiós műsorvezető, a Fox Business Network televíziós műsorvezetője és mindemellett sikeres író is. A Harvard Egyetem elvégzése után a Los Angeles-i Union Bank készpénzkezelési specialistájaként dolgozott.

Martha Stewart hírnevét és több millió dolláros pozitív bankszámla egyenlegét annak köszönheti, hogy rájött, hogyan tudja az embereket megtanítani a különféle finomabbnál-finomabb sütemények elkészítésére és a lakás csinosítására. Karrierjét azonban egy ettől teljesen eltérő szakmában kezdte: New York-ban volt ugyanis tőzsdeügynök.

Martha Stewart Forrás: Business Insider

A Kentucky Fried Chicken (KFC) ikonikus ezredese, Sanders ezredes biztosítási ügynökként dolgozott, mielőtt a KFC alapítójaként mindörökre bevéste nevét a köztudatba.

Nehéz elképzelni Demi Moore-t, a "Tisztességtelen ajánlat", a „Ghost", a "G.I. Jane" és a "Sztriptíz" sztárját egy behajtóügynökség alkalmazottjaként, de így volt - sztársága előtt ugyanis ezzel a foglalkozással kereste kenyerét.

Demi Moore Forrás: Full Picture Agency via AFP/FPA/Fpa

John Key Új-Zéland 38. miniszterelnöke 2008–2016 között devizakereskedőként dolgozott a wellingtoni Elders Finance-nél, majd két rövid év alatt vezető devizakereskedővé nőtte ki magát. Emellett

a Merrill Lynch devizapiaci vezetőjeként is dolgozott.

Később azonban úgy döntött, hogy a pénzvilág nagyfokú volatilitásából a politika még változékonyabb területén bontakoztatja ki tehetségét.

Sir John Major volt brit miniszterelnök levelező tagozaton banki szakmát tanult, miután visszautasították buszvezetői állásjelentkezését. A Standard Chartered Bankhoz junior vezetőként csatlakozott, mielőtt feljebb lépett volna a ranglétrán.

Rick Yune, a "Halj meg máskor" című James Bond-mozi jóképű, hátborzongató gonosztevője számára nem volt újdonság a kockázatvállalás: a Wharton Business School elvégzése után fedezeti alapokkal kereskedett. 21 évesen, gyakornokként csatlakozott egy ilyen szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi céghez.

Rick Yune Forrás: Getty Images via AFP/Alberto E. Rodriguez

Solomon Dennis "Sol" Trujillo amerikai üzletember, globális média-kommunikációs és technológiai vezető. Karrierje kezdetén már vezetői pozíciókat töltött be az Egyesült Államok szövetségi és állami kormányzatában, a Clinton- és a George W. Bush-kormányzat kereskedelempolitikai tanácsadója volt. Trujillo üzleti karrierjét 1974-ben kezdte gazdasági előrejelzőként az AT&T Mountain Bell részlegénél.

Jeff Bezosjövedelmező karriert futott be a Wall Streeten az informatika területén, majd különböző pénzügyi cégeknél töltött be vezető pozíciókat, mielőtt átállt az e-kereskedelem világába, és 31 évesen elindította az Amazont.

Forrás: otpedia, businessinsider,artspace