Újabb híd épül a Tiszán, a régit lebontják mellette

híd, Tivadar, Tisza, régi, jelenlegi, állapot
Vágólapra másolva!
Az európai közbeszerzési értesítőben kihirdették a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tivadar mellett az új Tisza-híd megépítésére kiírt tervezői közbeszerzést. Az új tivadari híd pályája a korábbinál magasabban fut majd az árvízszint megemelkedése miatt.
Vágólapra másolva!

A közúti forgalom fenntartása érdekében az új hidat a meglévő híd mellett építik fel, annak nyugati oldalán. A tervezett híd megépítését és a forgalomba helyezését követően bontható le a régi híd - írja a projekttel kapcsolatban a Magyarépítők.hu.

A jelenlegi Tisza-híd Tivadarnál Forrás: Tokár Rita - Bringazas.hu

A Kisar és Tivadar között fekvő, 1969-ben felépített Tisza-híd fontos közlekedési szereppel bír, miután összeköti a beregi és szatmári területeket Északkelet-Magyarországon. (A jelenlegi hidat a Bringázás.hu által rendelkezésünkre bocsátott fotó alapján szemléltetjük.) A Felső-Tiszán egy másik új híd projektje is folyamatban van: Tiszamogyorós és Lónya között létesül folyami átjáró.

Az új híd látványterve:

A Tivadarnál tervezendő új híd felszerkezeti hossza közel 340 méter lesz.

Az útpálya a korábbi hídhoz képest magasabban fut majd, miután a folyó ezen pontján a mértékadó árvízszint a korábbihoz képest 1,92 méterrel megemelkedett.

Az új híd elhelyezéséhez és a megemelt pályaszinthez igazodóan átépítik a csatlakozó 4127-es számú Beregdaróc-Fehérgyarmat-Csengersima összekötő út érintett szakaszát is, mintegy 600 méteren.

Az új híd, valamint a csatlakozó új országos útszakasz Natura 2000 területet érint, így környezetvédelmi munkarészeket kell készíteni, valamint azok alapján le kell folytatni a környezetvédelmi hatósági eljárást.