Új környezetvédelmi törekvéseket jelentett be egy nagyvállalat

takarítás
takarítás
Vágólapra másolva!
A világ egyik legnagyobb fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, a Procter & Gamble (P&G) azt a célt tűzte ki, hogy 2040-ig teljes működési és ellátási láncában, a nyersanyagbeszerzéstől a gyártáson át a termékek kiskereskedőig való eljutásáig nettó zéró üvegházhatású gázkibocsátást (ÜHG) érjen el - áll a cég közleményében.
Vágólapra másolva!

A klímaválság minden otthonra és családra hatással van az egész világon. A fogyasztók többsége világszerte azt szeretné, ha olyan márkákat vásárolhatna, amelyek segítenek a környezettudatosabb életmódban, és a legújabb tudományos kutatások is egyértelművé tették, hogy az éghajlatváltozás legjelentősebb hatásainak elkerülése érdekében határozott lépéseket kell tenni.

– mondta David S. Taylor, elnök-vezérigazgató.

A P&G éghajlatváltozás elleni fellépése több mint egy évtizeddel ezelőtt kezdődött, és a vállalat a napokban bejelentette, hogy tudományosan megalapozott akcióterve prioritásként kezeli az ÜHG-kibocsátás csökkentését a működés során és a teljes ellátási láncukon, a nyersanyagtól a kiskereskedelmi forgalomig. A fennmaradó, nem kiküszöbölhető kibocsátás ellensúlyozására és az így termelt széndioxid semlegesítésére természetes és egyéb technikai megoldásokat vezet be.

NETZERO 2040 Forrás: P&G

A P&G továbbá csatlakozott az ENSZ Race to Zero és Business Ambition for 1,5 °C (1,5 °C-os üzleti célkitűzés) kampányokhoz, és bejelentette új éghajlatváltozási akciótervét, amely átfogóan vázolja fel az éghajlatváltozás megállításának felgyorsítását és az előttünk álló legfontosabb kihívásokat.

Karbonkibocsátás csökkentése a meglévő eszközökkel

A vállalat legfőbb prioritása, hogy a lehető leggyorsabban jelentősen csökkentse az ÜHG-kibocsátást üzleti tevékenységének minden egyes területén a jelenleg elérhető megoldásokkal.

Az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások révén a cég 2010-től 2020-ig az 52 százalékkal csökkentette az abszolút kibocsátást globális gyártásuk során,

miközben a termelés nőtt.

2030-as célkitűzése, hogy 100 százalékban megújuló villamosenergiát használjon, ez jelenleg 97 százalék a globális felhasználást tekintve, míg Magyarországon a vállalat zöldáram használata 100 százalék. A teljes ellátási lánc és logisztika, a nyersanyagtól a kiskereskedőig a saját működésük tízszerese, és célul tűzték ki, hogy ezt 2030-ra 40 százalékkal csökkentik.

Új megoldások kifejlesztése

Nem minden típusú kibocsátás semlegesíthető egyelőre a jelenleg rendelkezésre álló megoldásokkal, ezért a vállalat új, alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák és anyagok következő generációjának kifejlesztésén is dolgozik. A vállalat geotermikus, napelemes és megújuló gőzt használ egyes gyártási helyeken, valamint együttműködik a WWF szervezettel, gyártókkal és kormányokkal, önkormányzatokkal, hogy termikus megújuló energiára vonatkozó együttműködést (Renewable Thermal Collaborative- RTC) hozzon létre a megújuló, versenyképes hőenergia-megoldások azonosítása és megvalósítása érdekében.

A P&G "Minden fok számít" nevű programjuk révén 2030-ig évi 30 millió tonnával szeretné csökkenteni a háztartások karbonkibocsátását Forrás: Shutterstock

Egyik ismert márkájuk a Szilícium-völgyi Twelve start-up céggel működik együtt, hogy kipróbálják szén-dioxid-megkötő technológiájukat, amelynek során a kibocsátásból származó szén-dioxidot a gyártáshoz felhasználható összetevővé alakítják át.

Karbonmentes jövő megteremtése

A termékek felhasználási szakaszából származó üvegházhatású gáz kibocsátásának csökkentése érdekében a cég a fogyasztókkal való együttműködést is szem előtt tartja. A vállalat edukációs programjának keretén belül számos eszközzel és információval látja el a fogyasztókat, elősegítve az otthoni fenntartható döntéseket. Minden fok számít nevű programjuk révén 2030-ig évi 30 millió tonnával szeretnék csökkenteni a háztartások karbonkibocsátását. Ez több mint tízszerese a vállalat éves globális gyártói kibocsátásának. "A fogyasztókkal és a bolygónkkal való törődés mindannyiunk alapvető célja a P&G-nél. Nincs túl kis cselekedet és nincs túl nagy jövőkép, hiszen mindannyian együtt dolgozunk azért, hogy megőrizzük közös otthonunkat a következő generációk számára" - tette hozzá Taylor a vállalat Origónak megküldött közleménye szerint.