Ingyen haladt át egy hajó a Szuezi-csatornán, ezzel több ezer emberélet menekült meg

Trump sees off navy hospital ship which is sailing to New York to help with virus crisis health Horizontal
Hamarosan munkába áll New Yorkban a USNS Comfort kórházhajó
Vágólapra másolva!
Ingyenes áthaladást biztosított a hatóság a Szuezi-csatornán a világ legújabb kórházhajója, az új építésű Global Mercy számára. A költségek elengedése ténylegesen is emberéletekben mérhető megtakarítást jelent. A részletekről a gCaptain szakportál számolt be.
Vágólapra másolva!

A hajó, amely a Mercy Shipshez, a világ legnagyobb civil kórházi hajóit üzemeltető nemzetközi jótékonysági szervezethez tartozik, jövő év elejéig az antwerpeni kikötőben marad, ahol további felszereléseket, eszközöket és személyzetet vesz fel.

A Global Mercy kórházhajó úton a Szuezi-csatornán:

A Mercy Ships tájékoztatása szerint

a szenegáli és az egyiptomi kormány együttműködésének köszönhetően haladhatott át ingyenesen a hajó a csatornán.

A nonprofit szervezet becslése szerint a költségmegtakarítás hosszú távon több ezer megmentett életet jelent majd Afrikában.

"Macky Sall szenegáli elnök kezdeményezésére, valamint a brüsszeli nagykövetének aktív közreműködésével az egyiptomi elnök és az egyiptomi hatóságok beleegyeztek abba, hogy a Global Mercy-t ingyenesen átvezetik a Szuezi-csatornán" - mondta Bert van Dijk, a Mercy Ships Belgium nemzetközi igazgatótanácsának tagja és elnöke.

A kórházhajó útja videón is megtekinthető:

A Global Mercy-nek Antwerpenben sem kell fizetnie a kikötőhelyért, a hajón még hátralévő munkálatokat helyi és külföldi önkéntesek végzik el. Az orvosi berendezéseket, az informatikai rendszerek telepítését, és egyéb szükséges kellékeket is ingyen biztosítják számára.

- mondta Annick De Ridder, a kikötő elnöke és Antwerpen tanácselnöke. "A kikötő közösségében nagyon magas a szociális elkötelezettség, így támogatásunk nem egyedi jelenség."

A Global Mercy lesz a jelenlegi kórházhajó, az Africa Mercy "partnerhajója".

A Mercy Ships arra számít, hogy az új hajóval több, mint kétszeresére növelheti munkájának eredményességét,

mind az életet megváltoztató műveletekkel, mind pedig a helyi ápolók oktatásával és képzésével Afrika legszegényebb országaiban.

Kórházhajó (Illusztráció) Forrás: AFP/Jim Watson

A Global Mercy 950 ember befogadására alkalmas, beleértve a 641 fős legénységet, amely a világ minden tájáról érkező önkéntesekből áll. A kórház mellett a hajó első osztályú képzési létesítményekkel is rendelkezik, amelyekkel

a Mercy Ships számos országban hozzájárul a helyi orvosi ellátás fenntartható fejlődéséhez.

174 méter hosszú, 28,6 méter széles és 37.000 bruttó tonnatartalmú. 6 műtővel, 200 ággyal, laboratóriummal, általános ambulanciákkal, valamint szemészeti és fogászati klinikákkal is rendelkezik. A kórházi részleg teljes területe 7.000 négyzetméter.

A Mercy Ships azt tervezi, hogy 2022 tavaszán a hollandiai Rotterdamban a nagyközönség számára is megtekinthetővé teszi a hajót, mielőtt az megkezdi aktív szolgálatát Dakarban (Szenegál), az elsőt a következő 50 év számos új missziója közül.

Cikkünk kiemelt képen egy amerikai haditengerészeti kórházhajó látható.