Befejeződött a Holt-Tisza rehabilitációja Tiszakécskén, amelyben három holtág élővilágát élesztették újra. A beruházás célja, hogy újra erőre kapjon a helyi élővilág. A négy holtág közül hármat kikotortak és a partrendezés is megtörtént, valamint a víz utánpótlása is folyamatos.

A Magyarépítők.hu cikke szerint a 2017-ben indult projekt azt célozza, hogy az elmúlt évtizedek során meggyengült vízi élőhelyek újraéledjenek és megfelelő otthont adjanak a terület hal-, kétéltű- és madárállománya számára. 

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív program keretein belül zajló 1,2 milliárd forint értékű projektben minden kijelölt feladat megvalósult:

  • megtörtént az 1-es, a 3-as és a 4-es holtágak kotrása, a partok rendezése
  • létrehoztak egy tanösvényt
  • műtárgyakkal biztosítják a vízutánpótlást.
A Holt-Tiszán újjáélednek a vízi élőhelyekForrás: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Az új tanösvény 2500 méteren 12 megálló segítségével mutatja be a Tisza élővilágát, kincseit. Az útvonalon elhelyezett tájékoztató táblákon megismerhető a folyó hal- és madárállománya, és a kihelyezett madárlesek és madárlakoknak köszönhetően meg is figyelhetők.

A program a Kiskunsági Nemzeti Park vezetésével és Tiszakécske Város Önkormányzata, valamint a Közép-Tiszai Vízügyi Igazgatóság közreműködésével valósult meg. A beruházást a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezte.

Fantasztikus tanösvényt hoztak létre TiszakécskénForrás: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Az eredményeket bemutató tiszakécskei rendezvényen Tóth János polgármester kiemelte, hogy  a helyiek számára egy kiváló kirándulóhely jött létre, amely a tanösvény révén lehetőséget kínál a helyi oktatási intézményeknek a természetismereti foglalkozásokra is.  Ezek során a gyerekek megismerhetik a Holt-Tisza értékes élővilágát és a természetvédelem működését.

A felújított zsilipek biztosítják a holtágak közötti vízátmenetetForrás: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja felidézte, hogy a most helyreállított holtágak korábban rendkívül rossz, elhanyagolt állapotban voltak, tele szeméttel. A kormánymegbízott a Magyarépítők.hu kérdésére elmondta: turisztikai szempontból is jelentősnek tartja a holtágak megújítását, hiszen rengeteg környékbelit és az ország más táján élőt is ide vonz majd az újraélesztett Holt-Tisza. 

Tóth János szavai szerint a most befejeződő fejlesztés nem csupán a helyieknek teremt új lehetőségeket, hanem egy átfogó turisztikai stratégia része. Ennek megfelelően került a tiszakécskei projektek közé egy, a Tiszán létrehozott vízitúrás megállópont, egy kilátó, továbbá a helyi kisvasút fejlesztése is, amelynek a végpontja nem esik messze a most felfejlesztett holtágaktól. A jövőben is terveznek hasonló fejlesztéseket, többek közt egy sétahajózást lehetővé tevő kikötőt is szeretnének kialakítani az Élő-Tiszán a kisvasút egyik végállomásánál.