A lítium drágulása látványos gyorsulásnak indult szeptember első felében, ahogy folyamatosan nő a kereslet a kritikusan fontos fém iránt, miközben a kínai kínálat körül egyre nőnek a piaci aggodalmak. Mindezek együtt pedig évek óta nem látott szintre emelték fel a nyersanyag árát.

Mintegy három éve, 2018 közepe óta nem látott magasságba emelkedett a lítium árfolyama szeptember első két hetében. Az elektromos autók akkumulátoraiban (is) használt fém iránt ugyanis egyre nő a kereslet, miközben a kínai kínálat körül fokozódnak az aggodalmak – írja a Mining.com.

A lítium-karbonát árfolyama mindezek miatt több mint 20 százalékkal emelkedett szeptember első felében, és a különböző kínai piacokon idén eddig már 190 és 215 százalékos drágulást produkált.

Múlt csütörtökön pedig az azonnali szállítású lítium-karbonát tonnánkénti árfolyama 160-170 000 jüan körül mozgott a kínai piacon, ami 13,8 százalékos emelkedés volt az egy héttel korábbi szinthez képest. Ez jól mutatja, hogy milyen gyorsan kezdett el felpörögni a lítium drágulása a hónap elején.

Tartósan szárnyal a lítium árfolyamaForrás: Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency/Ali Atmaca

A drágulás azonban most csak újabb lendületet vett, mivel valójában már július óta folyamatos az áremelkedés. Ennek egyik oka, hogy az akkumulátorszektorban óriási a kereslet a nyersanyag iránt, ráadásul a spekulatív vásárlók is megjelentek. Utóbbi azt jelenti, hogy sokan kifejezetten arra játszanak, hogy a határidős lítiumjegyzések emelkedni fognak.

A spekulánsok pedig a jelek szerint nem is gondolkodnak rosszul, tekintve, hogy a piaci szereplők széles körben arra számítanak, hogy a kínai piacon a lítium árfolyama tovább fog erősödni – legalábbis rövidtávon. Egyesek már 200.000 jüanos tonnánkénti árfolyamról beszélnek.

Közben a Benchmark Mindel Intelligence nevű iparági szervezet szerint a lítium iránti kereslet várhatóan olyan mértékben fog emelkedni a következő időszakban, ami egyre inkább megnöveli a piaci hiányt – vagyis a kínálat tartósan és jelentősen alulmaradhat a kereslethez képest.

Ennek egyik fő oka az elektromos autók globális népszerűségének növekedése. Idén például az év első hét hónapjában az elektromos járművek globális eladásai 150 százalékkal bővültek 2020 azonos időszakához képest – és csak Kínában nagyjából 1,3 millió darabot adtak el belőlük.