A világon egyedülálló edzőközpont létesül a Velencei-tónál

ERDŐSSY Csaba; KOPASZ Bálint Kajak-kenu vb, Koppenhága, 2021.09.19. galéria képek
Koppenhága, 2021. szeptember 19. Erdőssy Csaba (elöl) és Kopasz Bálint a kajak-kenu világbajnokság kajak kettesek férfi 500 méteres versenyének döntőjében a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 19-én. A páros az 4. helyen végzett. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Multifunkciós Kajak-Kenu Sportakadémiával és rendezvényhelyszínnel gazdagodik a Velencei-tó. A projektnek köszönhetően Sukoró község válhat a magyarországi kajakozás központjává a hamarosan megépülő Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia révén.
Vágólapra másolva!

A létesítmény két épületből és számos szabadtéri sportterületből fog állni, amely bentlakásos sportakadémiaként és sportrendezvény helyszínként is egyaránt funkcionál majd - írja a friss uniós közbeszerzési adatok alapján a Magyarépítők.hu.

A projekt a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. beruházásában, több mint 43,4 milliárd forintból valósulhat meg.

Az akadémia főépülete nettó 19.160 négyzetméter nagyságú lesz, amelyben több funkciót ellátó területeket alakítanak ki, ezek között szerepel

  • uszoda és tornacsarnok,
  • kollégiumi szállások,
  • mobilfallal kettéválasztható étterem, a hozzá tartozó 400 adagos főzőkonyhával,
  • 200 fős szeparálható konferenciaterem,
  • 3 darab felvonó,
  • ugyanakkor irodák, valamint ezeket kiszolgáló helyiségek is részei lesznek az épületnek.
Nagyszabású sportközpont épül Sukorón Forrás: MTI/Faludi Imre

Az épületben a tervek szerint létrehoznak egy országos versenyek lebonyolítására is alkalmas uszodát, amelyben helyet kap egy 10 pályás, 50 méteres versenymedence, egy 15 méteres tanmedence és egy 250 fős fix lelátó, amihez öltözők is fognak tartozni. Az uszodához ezen felül wellness részleget is kiépítenek finn- és infraszaunával, gőzkabinnal, valamint pezsgőfürdővel.

Szintén a főépületben helyezkedik el majd egy multifunkciós tornacsarnok, amiben többféle sportpálya is helyet kaphat.

A főépületből nyíló kollégiumi épületszárnyakban 3 szinten összesen 66 darab kollégiumi szoba áll a tervben, melyek közül 2 darab teljesen akadálymentesített, további 14 darab pedig kerekesszékes sportolók elhelyezésére lesz alkalmas.

A háromszoros olimpiai bajnok és harmincegyszeres világbajnok kajakozó, Kovács Katalin a pekingi olimpián Forrás: AFP/Manan Vatsayana

Az akadémia részeként létrehoznak egy másik épület is, amely közel 8000 négyzetméteren fedett tesztpályaként és mérési központként, valamint kajak-kenu és evezős hajótárolóként fog funkcionálni.

Ebben az épületben található lesz egy

  • 150x11 méteres tanpálya,
  • egy 3 soros ellenáramoltatott tanmedence,
  • valamint rendelkezni fog egy 745 négyzetméteres hajótárolóval is.

A 137.000 négyzetméteres külterületen más feladatokkal együtt tereprendezést, gyepesítést és növény telepítést is végeznek a szakemberek, ezt követően számos sportolási igényt kielégítő sportpálya is megvalósul. A létesítményközpont megfelelő helyszíne lehet majd bármilyen sporteseménynek, hiszen a külterületeken létrehoznak:

  • műfüves labdarúgópályát,
  • salak burkolatos teniszpályát,
  • öntött gumi burkolatú futópályát,
  • cross fitness pályát,
  • valamint kosárlabdapályát is.
Sukoró válhat a magyarországi kajak-kenu sport központjává Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A háromszoros olimpiai bajnok és harmincegyszeres világbajnok kajakozóról, Kovács Katalinról elnevezett intézmény helyszínválasztása is fontos szerepet tölt be:

Sukorón található az utánpótlás versenyeket is lebonyolító evezős- és kajak-kenu pálya, illetve a Magyar Kajak-kenu Szövetség ebben a városban rendezi az utánpótlás-bajnokságokat és a diákolimpiákat is.

A létesítmény utánpótlás-nevelő bázisként fog működni: tehetségeket menedzsel, illetve módszertani központként is funkcionál majd.

Különlegessége, hogy a csapatsportokban is megismert akadémiai rendszer szerint dolgoznak majd, lesz kollégium és egyéni tanrend szerint tanulhatnak a versenyzők, ahol minden szükséges elméleti oktatást egy helyen kaphatnak meg az év bármely évszakában.