Döbbenetes kincs: eladó a Mikosd-kastély

Mikosd kastély
Vágólapra másolva!
Vannak pillanatok, amikor a képek többet mondanak minden szónál. A 2700 négyzetméteres, 342 millióért kínált Vas megyei Mikosd-kastély kapcsán azonban érdemes az épület múltját, történelmét is kicsit megismerni. Jelen, és egy talán szebb jövő, egy megújulásra váró kastély kapcsán, most - hívja fel a figyelmet az Ingatlanbazár.
Vágólapra másolva!

Az eladó Mikosd-kastély gazdag történelmi múlttal és egyedülálló építészeti értékekkel rendelkező kastély, mely a hazai kastélytörténet egyik legszebb épített öröksége. A romantikus sítlusú kastélyt Mikos Ede báró 1857 és 1866 között egy bécsi építész tervei alapján építette.

A mesés természeti környezetben elhelyezkedő kastélyhoz pálmaház és kápolna is épült.

A kastély körül egy angolparkot alakítottak ki, melyben tölgyfák, ezüst és jegenyefenyők, hársfák, bükk és platánfák mellett a tavakban gyönyörködhettek, melyek halakkal és hattyúkkal voltak tele. A 63 szobás kastélyépülethez jelenleg is hozzátartoznak a Széplak-patak táplálta tavak. A tó mára sajnos kiszáradt de a zsilip rekonstruálásával ismét feltölthető hiszen a víz utánpótlása természetes forrásból biztosított.

Galériánkban bemutatjuk a kastélyról készült felvételeket!

Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély
Mikosd kastély

A parkot két méter magas téglakerítés veszi körül, melyet két romantikus stílusú kapu tagol, az egyik mellett erdészház a másik mellett kertészház, kocsiszín és lóistálló is állt. Az uradalom Mikos Ede báró halála után lányaira Olgára és Gizellára szállt. Mikos Olga 1871-ben a kastélyban tartotta esküvőjét herceg Yturbide Salvatorral aki a mexikói császár trónörököse volt.

A II. világháborút követően a kastély gyermeküdülő volt,

azok akik a kastélyban töltötték a nyarukat szívesen gondolnak vissza az ott eltöltött időszakra. A rendszerváltást követően egy kiemelkedően nagy költségvetésű felújítás kezdődött majd félbemaradt.

A jelenlegi tulajdonos a tetőcserét már elvégezte azonban az épület jelentős felújításra szorul. 2008-ban elkészültek a tervek az ingatlan kastélyszállóvá alakítására, mely alapján egy új modern szárny hozzáépítésével jelenlegi 2700 négyzetméterről az épület 6200 négyzetméterre bővülne. Jelenleg a 1,5 hektáros kastélyhoz 4 hektár tó, az erdészlak és egy diadalívszerű kapu is tartozik. A főépület körüli műemlék erdő nem a vételár része (azonban szintén értékesítés alatt áll).

További részletek és alaprajzok az Ingatlanbazár.hu oldalán.