Fantasztikus látványtervek az új Közlekedési Múzeum vasúti megállójáról

2024-re elkészülhet az Új Közlekedési Múzeum vasúti megállója
Vágólapra másolva!
A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) megkapta az engedélyt a vasúti közlekedési hatóságtól a Hungária körútnál létesülő új megálló építésére - olvasható Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatójának közösségimédia-posztjában. A BFK megrendelésében az új megálló kiviteli tervei 2022 elejére elkészülnek, a kivitelezés jövő nyáron kezdődhet a Keleti pályaudvar – Kőbánya-felső szakasz fejlesztése keretében.
Vágólapra másolva!

A megállóval a hatvani és az újszász-szolnoki vasútvonal személy- és zónázó vonatainak (S80, Z80, S60, Z60) utasai kapnak majd fontos átszállópontot elsősorban az 1-es villamosra, de a 37-es, 28-as és 62-es villamosokra, továbbá a 9-es buszra.

– olvasható a bejegyzésben.

Az Új Közlekedési Múzeum vasúti megállója megkapta az építési engedélyt Forrás: Vitézy Dávid Facebook oldala

A Magyarépítők.hu cikke mindehhez hozzáteszi, hogy

a Rákosnál szétágazó hatvani, 80a jelű és újszászi, 120a jelű vonal együttesen 42 ezer ingázót szolgál ki.

Régi terv az, hogy a Hungária körút keresztezésénél létesüljön új megálló a vonatok számára, hisz ma Kőbánya felsőtől a Keleti pályaudvarig a vonatok nem állnak meg, a belvárost körülvevő irodai, munkahelyi, kereskedelmi zónát feltáró körgyűrűs 1-es villamosra nem lehet átszállni.

Vitézy Dávid a közleményben kitért arra, hogy az előzetes forgalmi modellezések azt mutatják, hogy a megálló napi forgalma el fogja érni a 10 000 főt, vagyis Zugló jelentőségéhez lesz mérhető ezen a fontos elővárosi folyosón, főleg az 1-es villamossal való kapcsolat miatt.

Az Új Közlekedési Múzeum vasúti megállójának felülnézeti látványterve Forrás: Vitézy Dávid Facebook oldala

Vitézy Dávid szerint a Közlekedési Múzeum megálló igényes építészeti kialakítására garancia, hogy terveit magának az új múzeumnak a nemzetközi építészeti tervpályázata eredményeként megkötött tervezési szerződés keretében készítteti el a BFK a Diller Scofidio + Renfro építésziroda segítségével.

A tervezési szerződés ezen elemét a BFK átvette a múzeumtól.

A beruházást a BFK a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel konzorciumban készíti elő és valósítja meg, Fürjes Balázs államtitkár felügyelete mellett, a MÁV-val együttműködésben.

2024-re elkészülhet a múzeum vasúti megállója Forrás: Vitézy Dávid Facebook oldala

Három vágányhoz három peron készül, erre azért is van szükség, mert itt az ívben fekvő vágányok más-más magasságban futnak. A megálló teljesen akadálymentes lesz, a peronokról összesen öt lift is visz majd az észak-déli aluljáróba a lépcsők mellett.

Az aluljáró a két kijárat felé szélesedik, a déli a múzeum előtere, illetve a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út felé vezet, az északi pedig a Hungária körút, valamint a MÁV telep első utcája felé. Az aluljáró fala a tervek szerint egy műalkotásnak is helyet ad majd.

Következő lépésben a kiviteli tervek 2022 elejére elkészülnek, így a kivitelezés is megkezdődhet jövő nyáron a Keleti pályaudvar – Kőbánya-felső szakasz fejlesztése keretében. Itt már most is zajlik ugyanis az építkezés: a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között harmadik vágány épül. Az új megálló tervei a most épülő harmadik vágányhoz illeszkednek,

maga a vasúti megállóhely 2024-re készülhet el.

Vitézy Dávid arra is kitér posztjában, hogy a megállónál a tervek szerint 120 kerékpárt hagyományos, 30-at zárható tárolókban lehet majd lerakni.