Több mint 5 milliárd forintból érkeznek új járművek a Volánbuszhoz

Credobus, Credo Inovell, Kravtex, busz
Vágólapra másolva!
Újabb, összesen csaknem 5,4 milliárd forint értékű buszok forgalomba állításával folytatódik a Volánbusz jármű-fiatalítási programja; a vállalat flottakezelője, a Volán Buszpark Kft. 2021. áprilisban írt ki közbeszerzési eljárást 79+8 darab helyközi kivitelű jármű beszerzésére, az eljárás eredményeként a Kravtex Kft. 55 darab Credobus Inovell 12, az Omnibus Hungária Kft. 32 darab Mercedes-Benz Intouro M típusú járművet szállít - közölte a Volánbusz az MTI-vel hétfőn.
Vágólapra másolva!

Az eljárás első részének eredményeként érkező, Mosonmagyaróváron és Győrben gyártott buszok a Volánbusz flottájában megbízható típusnak számítanak.

Az 55 Credobus Inovell 12-es modellek átadásával a Kravtex-Kühne Csoport 12 méteres, normálpadlós autóbuszainak száma megközelíti majd az ezret a társaságnál.

A kéttengelyes, szóló kivitelű, Euro 6 D környezetvédelmi besorolású járművek 73 utas egyidejű szállítására alkalmasak. Utastéri légkondicionálóval, kamerarendszerrel, fedélzeti utastájékoztató berendezéssel, valamint az üléseken USB-töltőpontokkal is rendelkeznek.

A nyertes Kravtex Kft. az 50 darabos alapmennyiséget, illetve az 5 darabos opciós mennyiséget már szeptember-október folyamán átadja. A járművek üzemeltetése gazdaságosabb, akár 15 százalékos üzemanyag-megtakarítás is elérhető velük a hagyományos kialakítású autóbuszokhoz képest. A 2021 júliusa és szeptembere között forgalomba állított 365 Credobus Econell és a most érkező 55 Inovell típusú járművel együttesen évente akár 76 millió forint költségcsökkentés érhető el.

A képen egy Credobusz-modell (illusztráció) Forrás: Credobus

Közölték: a közbeszerzés második részének eredményeként az Omnibus Hungária Kft. a 3 darabos opciós mennyiséggel együtt 32 darab távolsági, helyközi forgalmat kiszolgáló, Mercedes-Benz Intouro M típusú járművel fiatalítja a Volánbusz flottáját. Ez az autóbuszflotta - Magyarországon elsőként -

a 2022. év elejétől érvényes Euro 6 E környezetvédelmi besorolású motorral készül, a járművek 73 utast szállíthatnak,

rendelkeznek vírusellenes aktív szűrővel felszerelt légkondicionáló berendezéssel, kamerarendszerrel, fedélzeti utastájékoztató berendezéssel és USB-töltőpontokkal. Az autóbuszok a legfejlettebb vészfék-asszisztens rendszerrel felszerelve kerülnek forgalomba. A járművek a szerződéskötést követő 6 hónapban érkeznek meg a társasághoz. Az új buszok országszerte szállítják majd a Volánbusz utasait.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója a közleményben elmondta: az érkező buszok - az elmúlt évek legnagyobb volumenű járműbeszerzésének részeként - kiemelkedő szerepet játszanak a vidéki autóbusz-közlekedés megújításában. A falvakban, zsáktelepüléseken élők számára gyakran az egyetlen közlekedési lehetőséget jelentik járataik, amelyek 3146 helység lakói számára teszik lehetővé az egyre kényelmesebb utazást.

A forgalomba álló 87, csaknem 5,4 milliárd forint értékű új autóbusznak köszönhetően 22 darab 16-20 éves, 54 darab 21-24 éves és 11 darab 25-26 éves buszt tudnak lecserélni

- tette hozzá.

A MÁV-Volán-csoport egységes stratégiai irányításával egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb szolgáltatások várják az utasokat. A Volánbusz 2018 óta tartó flottamegújítási programjával idén év végig 1700 korszerű jármű áll forgalomba Magyarország útjain, jövőre pedig közel 800 járművet tervez beszerezni a társaság. A 2018-ban indult program keretében a vállalat teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújul a jövő év végéig.