Megállt a tanyán élők számának csökkenése

falu vidék természet Büszke vagyok arra, hogy falun nőttem fel
Vágólapra másolva!
Megállt a tanyán élők számának csökkenése, ami az állami támogatásoknak is köszönhető, illetve egyre többen ismerik fel ennek az életmódnak az előnyeit - mondta az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Viski József elmondta, mintegy 300 ezer ember él külterületen Magyarországon, közülük mintegy 200 ezer a tanyasi; a tanyák jellemzően Pest, Bács-Kiskun és Csongrád megyében találhatók.
Kérdésre elmondta azt is,

minden évben hatalmas az érdeklődés a Tanyafejlesztési program forrásaira, ráadásul idén tovább lehetett igényelni, mint eddig. Idén mintegy kétmilliárd forintra pályázhattak a tanyán élők

- tette hozzá.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A pályázaton hatszáznegyven pályázó jutott a maximális támogatáshoz, vagyis hárommillió forinthoz - jelezte a helyettes államtitkár. Mint elhangzott, a mostani a kilencedik év, amikor állami támogatás igényelhető tanyafejlesztésre; a kormány összességében 13 milliárd forintot fordított erre, de további 10 milliárd forinttal az önkormányzatok is támogatták a fejlesztéseket - hívta fel a figyelmet Viski József.