Mint ahol kísértetek jártak: itt voltak a megszálló szovjet csapatok - képek

Szovjet laktanyák, elhagyatott épületek, laktanya, Kiskunlacháza
Vágólapra másolva!
Annak idején a megszálló szovjet alakulatokat szigorú rend alapján állomásoztatták a kommunista diktatúra alatt Magyarországon, és különítették el 1956 után a helyi lakosságtól. Ebben az időszakban közel száz ilyen állomáshelyet hoztak létre, amelyek jórészt férfiaknak kialakított laktanyákat, katonai raktárakat takartak, de voltak kiterjedtebb épületkomplexumok is, ahol családi lakásoktól kezdve a saját orosz iskolákon, óvodákon keresztül még színház és mozi is helyet kapott. A kilencvenes évek elején, a szovjet csapatok kivonulását követően ezek a létesítmények egyik pillanatról a másikra elveszítették korábbi funkciójukat. Azóta számos példát látni az újrahasznosításukra, több egykori szovjet laktanya azonban a mai napig üresen áll. Található ezeken a szellemjárta helyeken föld alá vájt katonai bunkerektől kezdve málladozó falú épületeken keresztül évtizedekkel ezelőtt otthagyott személyes használati tárgyakig sok minden. Cikkünkben ezekből az elhagyatott objektumokból gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.
Vágólapra másolva!

Volt szovjet laktanya Kiskunlacházán

Hollywoodi filmekből is ismert ez a volt szovjet laktanya és repülőtér.

Régen tisztek és pilóták éltek itt elzártan, majd kivonulásuk után ezen a kísérteties helyen forgatott többek között Angelina Jolie és Bruce Willis is.

Itt készült mások mellett a Szívlövés, az Ideglelés Csernobilban, a Vér és méz földjén című filmek, valamint a Die Hard ötödik részének jó néhány jelenete is.

A laktanya repülőtere az 1940-es években épült ki, majd a világháború után magyar reptérként működött, sőt az ötvenes években fejlesztették is, hogy az új sugármeghajtású MiG-15-ös gépek is le tudjanak itt szállni. 1956-tól 1991-ig szovjet repülőtér volt, a hetvenes években épült fel több betonfedezék is a gépek részére. A bázist végül 1991. május elején adták vissza a magyar félnek.

A képre kattintva tekintse meg galériánkat a kiskunlacházi egykori szovjet laktanyáról:

forgatás

A laktanya szintén a negyvenes években épült fel, majd bővítették. A laktanyán kívül volt itt posta, mozi, színház, kulturális intézmény, étkezde, konyha és tornaterem is. Később lakótelep is épült, hozzá bölcsőde és iskola, sőt kávézó, újságos és víztorony is készült. A lakásokban tisztek, pilóták laktak a családjaikkal. 1991 júniusában vonultak ki innen a szovjet csapatok.

Óhatatlanul is magával ragadja a látogatót a "Csernobil-hangulat", ezen a hatalmas területű egykori laktanyában a házak kísértetiesen hasonlítanak a pripjatyi épületekre, és a panelekben itt-ott még a bútorok maradványai is fellelhetők, így igazán kísérteties a hasonlóság.

Ezt a laktanyát kevésbé rabolták szét, mint hasonszőrű társait, a szovjetek kivonulása után egy rövid ideig nem őrizték, ekkor tűntek el az értékesebb dolgok, de a hatóságok hamar intézkedtek. A mai napig szigorú, kutyás őrizet van, és teljesen elkerített a terület. Egyes részeit használják, a repteret és a házak egy részében is cégek működnek. Ezek a részek még engedély esetén sem bejárhatók.

Lapozzon! A következő oldalon bemutatunk egy szintén szürreális látványt nyújtó egykori szovjet laktanyát.