Megvan az újabb bank, ahol többségbe kerülhet az OTP

OTP, OTP Bank, OTP Bank Nyrt., Országos Takarékpénztár, OTP logó, OTP bankfiók, bankfiók, bank, bank fiók
Vágólapra másolva!
A vásárlási szándéknyilatkozatot az OTP Bank részéről Wolf László vezérigazgató-helyettes és Kolics Gábor ügyvezető igazgató, míg az üzbég kormány képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter írta alá Taskentben, az üzbég kormány kétnapos, a gazdaság reformjáról rendezett nemzetközi fórumán. A végleges szerződési feltételekről várhatóan még idén megállapodhatnak a felek. Az Ipoteka Bank Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, közel 9 százalékos piaci részesedéssel, és több mint 1,2 millió lakossági ügyféllel - derül ki az OTP közleményéből.
Vágólapra másolva!

Az OTP Bank már 2020 vége óta tárgyalásokat folytat az üzbég kormánnyal az üzbég bankrendszer privatizációjában való részvétel lehetőségeiről, a tárgyalások eredményeként került sor a mai szándéknyilatkozat taskenti aláírására. A bank megvásárlására vonatkozó feltételeket a végleges adás-vételi szerződés rögzíti majd, amelyet az előrehaladott tárgyalásoknak köszönhetően a felek várhatóan még idén aláírhatnak.

Az Ipoteka Bank mérlegfőösszegét tekintve Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, piaci részesedése közel 9 százalék, több mint 1,2 millió lakossági ügyféllel, 39 régióközpontként működő bankfiókkal és 434 ügyfélkapcsolati ponttal és jelentős vállalati ügyfélkörrel rendelkezik.

Az elmúlt három évben - a helyi bankszektor dinamikus növekedésével összhangban - a bank állományai is jelentősen növekedtek: a hitelállomány 34 százalékos, a betétállomány 18 százalékos átlagos éves ütemmel; továbbá adózott eredménye is folyamatosan javult az elmúlt években. Az Ipoteka Banknak két kisebb leánycége van, a pénzügyi lízinggel foglalkozó Ipoteka Leasing, valamint a biztosítással foglalkozó Imkonsugurta - melyek várhatóan szintén a tranzakció részét képezik majd.

A többségi tulajdonrészre vonatkozó vásárlási szándéknyilatkozat aláírására az üzbég kormány által megrendezett „Uzbekistan: Achievements of Economic Reforms and Outlook" elnevezésű kétnapos nemzetközi konferencia keretében került sor.

A fórumot a Világbank és az Ázsiai Fejlesztési Bank támogatásával és magas szintű részvételével rendezték meg, a résztvevők között képviseltette magát az üzbég kormány, a nemzetközi üzleti és pénzügyi közösségek, nemzetközi, valamint regionális multilaterális fejlesztési intézmények, politikai döntéshozók, nem kormányzati szervezetek és a nemzetközi média is.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Üzbegisztán a maga 34 milliós népességével, alacsony banki hitelpenetrációjával, a megkezdett reformoknak köszönhetően jelentős növekedési lehetőséget kínál az OTP Bank számára, ezért fontos lépésnek tartjuk a vásárlási szándékunkról szóló mai szándéknyilatkozat aláírását. Úgy vélem, hogy részvételünk a privatizációs folyamatban jó alapot biztosíthat az OTP Csoport számára, hogy hosszú távon az üzbég bankpiac meghatározó külföldi szereplője lehessen, köszönhetően a gazdaságban rejlő jelentős növekedési tartalékoknak. Biztos vagyok benne, hogy az Ipoteka Bank és ügyfelei számára is számos előnnyel járhat majd mindaz a nemzetközi banki tapasztalat, amely az OTP Csoportnál az elmúlt években történt regionális terjeszkedés során felhalmozódott" – mondta el az aláírást követően Taskentben Wolf László vezérigazgató-helyettes.

Üzbegisztán bankrendszere reformjának 2020-2025 évre vonatkozó stratégiája, illetve a hatályos elnöki rendelet szerint, lépésről lépésre kerül sor a nagy állami bankok stratégiai befektetők általi privatizációjára. Egy ilyen nagy külföldi bank, mint az OTP Bank, helyi piacra érkezése hozzájárul a verseny erősítéséhez, a vállalatirányítás színvonalának javításához és a banki szolgáltatások minőségének javításához" – mondta az aláírást követően Timur Ishmetov, az Üzbég Köztársaság pénzügyminisztere.

„Több éves átalakulás és jelentős növekedés után az Ipoteka Bank Üzbegisztán egyik vezető bankjává vált, ez a felvásárlás pedig újabb stratégiai mérföldkő növekedési pályánkon. Nagy várakozással tekintünk mindazokra a lehetőségekre, amelyeket egy stratégiai befektető általi privatizáció nyújthat bankunk ügyfeleinek és alkalmazottainak. Bízunk benne, hogy az OTP Csoport révén az Ipoteka Bank még jobb szolgáltatási minőséget tud nyújtani az ügyfeleknek, és az egész bankszektor profitálhat ebből a tranzakcióból az új technológia, termékek és a menedzsment szakértelme révén" - tette hozzá az Ipoteka Bank igazgatótanácsának elnöke, Elyor Inomjonov.