Felavatták Tiszaújvárosban a Petrolszolg új épületét

A MOL mára nemcsak az üzemanyagok kiskereskedelmét jelenti
Vágólapra másolva!
Felavatták a Petrolszolg Kft. 6,7 milliárd forintos beruházásban elkészült új központját Tiszaújvárosban; a Mol 100 százalékos tulajdonában lévő ipari karbantartó és szolgáltató cég az új épületből irányítja a vállalatcsoport tiszaújvárosi telephelyének kiszolgálását - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Kiemelték, az elmúlt fél évben ez a harmadik olyan beruházás Tiszaújvárosban, amely az épülő Poliol üzem biztonságát és magas színvonalú szakmai munkáját támogatja. Az új vegyipari komplexum - részben a Petrolszolg új központjának köszönhetően - összesen 300 új munkahelyet teremt.

Az új központi épület hatékonyabb és jobban szervezhető szolgáltatást biztosít azáltal, hogy a korábban mintegy 26 különböző épületre kiterjedt funkciókat egy helyen fogja össze.

A Mol közölte, a munkálatok 2020 májusában kezdődtek, és a pandémia ellenére sikerült időben befejezni az építkezést. A 9.500 négyzetméter alapterületű, 2 szintes épület 6 részből áll: 4 nagy műhelycsarnokból, amelyben megtalálhatók az olefin gépész, a polimer gépész, a forgógép és a szerelvényes műhelyek. Emellett teret kap az irányítástechnikai részleg, számos iroda, tárgyaló, raktár és kiszolgálóhelyiség is, valamint két, összesen 180 férőhelyes parkoló.

A MOL mára nemcsak az üzemanyagok kiskereskedelmét jelenti Forrás: Origo

A Mol-csoport - összhangban hosszútávú "Shape Tomorrow" stratégiájával - 2030-ig 4,5 milliárd dollárt fordít közép-kelet-európai petrolkémiai és vegyipari növekedési projektekre.