Az ifjúság vezéréből lett a Monarchia korának legnagyobb pénzhamisítója egy pesti ügyvéd

Vágólapra másolva!
Jelen visszatekintésünkben bemutatjuk a 19. század végének, 20. század elejének legismertebb magyar pénzhamisítóját, aki fő- (vagy inkább ál-) foglalkozását tekintve ügyvédként praktizált Pesten.
Vágólapra másolva!

A cilinderes ügyvéd, dr. Takács Zoltán a kiegyezés utáni évben 1868-ban született Kaposváron. Később felköltözött Pestre, ahol jogásznak tanult, majd az Osztrák-Magyar Monarchia ellen lázadó egyetemi ifjúság vezére lett, lelkesítő beszédeket is tartott.

Egyes hírek szerint Takács pénzhamisítói karrierje előtt 1893-tól már ült öt évet börtönben a budavári Hentzi-szobor elleni robbantási merénylet szervezése miatt.

A diákok körében annyira népszerű lett, hogy nevét dalba is foglalták, amit a pesti utcákon sokszor és sokan skandálták ekkoriban (főleg a hatalomellenes tüntetéseken):

Abcug Tisza, abcug Csáky,
Abcug báró Fejérváry,
Abcug Török főkapitány,
Éljen doktor Takács Zoltán!"

A fiatalember éppen dicsőségének zenitjén volt, amikor robbant a hír:

kezdő jogászként belekeveredett egy sikkasztásos ügybe, állítólag egy neves bankhamisító bűntársa lett.

Hívei eleinte el sem akarták ezt hinni, azt gondolták, hogy csupán a rendőrség akarja besározni, amelynek jelentős fejfájást okozott lázadó tevékenységével.

Korabeli felvételek a Takács-féle bírósági tárgyalásról és a pénzhamisítóról a cellájában Forrás: arcanum

A bizonyítékok azonban magukért beszéltek, és Takács három év börtönbüntetést kapott, és magától értetődően ügyvédként sem praktizálhatott tovább.

Ha lúd, legyen kövér: beindul a pénzhamisító karrier

Szabadulása után azonban a bűn világa ismét - és hosszú időre - elcsábította, ezúttal már egy pénzhamisító társaság vezetője lett. Anyagiakban "foglalkozása" révén nem szenvedett hiányt, ezt előszeretettel ki is mutatta: jelentős feltűnést keltett, amint elegánsan rótta a pesti utcákat, esténként pedig rendszeresen a város legdrágább éttermeiben fogyasztott.

száz korona (Osztrák-Magyar Bank) Forrás: wikipedia Österreichisch-Ungarischen Bank (Osztrák-Magyar Bank)

Mivel sokan ismerték a nem éppen makulátlan előéletét, egy besúgó segítségével a nyomozók végül kiderítették, miből telik Takácsnak erre a fényűző életmódra.

Takács Münchenben vásárolt nyomdagépet a Dessauer-vállalattól, ehhez papírt és nyomdafestéket is beszerzett. A hamis száz koronásokat fotólitográfiás eljárás útján állították elő.

A szélhámos naív módon egyáltalán nem gyanakodott arra, hogy megfigyelik, amire kitűnő bizonyíték, hogy röviddel elfogása előtt Pesten, a Deák téri Putzer-féle vendéglőben vacsorázott, pezsgőt és méregdrága borokat rendelt, továbbá egy csodaszép virágcsokrot is vett az étteremben árusító virágárus lánytól. Nyilvánosságra hozták azt is, hogy a csaló kilétét egy pesti vendéglős fedte fel, akinek nem épp bölcsen cselekedve elárulta, miből él ennyire nagylábon. Takács, mivel visszaesőnek minősült, a szegedi Csillag börtönben már öt és fél éves rabságra ítélték. Bűntársai jóval enyhébb ítélettel kerültek ki a kalandból.

Cikkünk a következő oldalon további izgalmas részletekkel folytatódik!