Soha nem találná ki, mivel szállít a Coca-Cola a konténerhiány közepén

Aphrodite M, konténerhajó, Coca-Cola, containerships
Vágólapra másolva!
Ahogy a globális szállítmányozási válság továbbra is megnehezíti a cégek működését, egyre többen kezdtek el sajátos, alternatív megoldásokat találni, hogy ne álljanak le teljesen a beszállítói láncok. Most a Coca-Cola közölte, hogy a rakományt inkább olyan ömlesztettáru-hajókon szállítja, melyeket normális esetben szén, cement vagy gabona szállítására használnak.
Vágólapra másolva!

Ahogy a nemzetközi szállítmányozási fuvardíjak az egekbe szöktek, konténerből pedig messze nincs elég a rakományok tengeri szállításához, egyre több vállalat kezdett el alternatív megoldásokban gondolkodni, hogy ne álljon le teljesen a beszállítói lánc.

Most pedig a Coca-Cola beszerzési igazgatója, Alan Smith posztolt arról a LinkedIn-en, hogy

a cég három ömlesztettáru-hajót bérelt, összesen több mint 60.000 tonnányi áru szállításához,

annak érdekében, hogy világszerte folytatódhasson a termelés – írja a gCaptain.

Ömlesztett árukhoz használt hajókat bérelt a Coca-Cola Forrás: wikimedia / By Farid mernissi

Mindhárom hajót 2011-ben gyártották, és mindegyik nagyjából 35.000 holttérfogat (dwt) kapacitású. Smith közlése szerint

ez a kapacitás 2800 TEU-nak felel meg, ha átszámoljuk a hagyományos konténerszállításra.

A TEU a 20 láb hosszúságú fémkonténert jelöli a szállítmányozásban. Az 1 TEU kapacitásra jutó maximális rakomány nagyjából 21.600 kilogramm.

Mindazonáltal nem a Coca-Cola az egyetlen olyan nagyvállalat, amely az elmúlt időszakban komoly szállítmányozási nehézségekkel nézett szembe a konténerhiány miatt. Az IKEA, a Target, a Walmart vagy a Home Depot egyaránt küszködik a magas árakkal és a fennakadásokkal, és igyekeznek saját hajókat bérelni, hogy ne álljanak le a beszállítói láncaik.