Aranykorát éli a gyűjthető kártyák piaca

sportkártya, kártya, gyűjthető, gyűjtők, sport
Glen Mills, PA/USA - July 30, 2019: An assortment of baseball cards.
Vágólapra másolva!
Az elmúlt pár évben elképesztő módon fellendült az érdeklődés a gyűjthető kártyák iránt, amit jól mutat az is, hogy a legdrágább különlegességek által felállított rekordok sorra megdőlnek. Ennek az aranykornak azonban még egy ideig nem lesz vége, mivel a felhalmozható termékek elkezdtek megjelenni a digitális térben is, ami jelentősen növelheti a piac értékét.
Vágólapra másolva!

A sportkártyák először az 1800-as évek végén jelentek meg azzal a céllal, hogy népszerűsítsék az akkoriban sikeres klubokat és szövetségeket az emberek körében. Eleinte a gyártók cigarettásdobozok mellé csomagolták ezeket a kartonlapokat, később viszont már különálló termékként lehetett megszerezni a sportolók arcképével ellátott papírdarabokat. Pár évtized alatt már komoly nemzetközi piac épült ki a gyűjthető kártyákból. Magyarországon azonban csak a XX. században, a rendszerváltás után jelentek meg ezek a termékek, illetve a különböző matricák.

Több millió forintot érő lapok

A legnagyobb kereslet a gyűjthető sportkártyákra az Egyesült Államokban van, ez az ország vezeti a globális piacot. Az USA-ban főleg a baseball-játékosokat ábrázoló lapok dominálnak, de manapság már kezdik átvenni az uralmat azokon a kosárlabda ismert szereplői.

Ma már a legdrágább kártyákért több millió dollárt kérnek el, ami az igazán lelkes és gazdag gyűjtőknek nem jelent akadályt abban, hogy megszerezzék az igazán ritka példányokat.

1991-ben Wayne Gretzky hokilegenda rekordot jelentő 451 ezer dollárt (több mint 140 millió forintot) fizetett az American Tobacco-nak egy Honus Wagner kártyáért, ami az akkori kor legnagyobb baseball sztárját ábrázolja. A rekordot pedig egy igencsak elszánt vállalkozó, Rob Gough tartja, aki 5,2 millió dollárért (körülbelül 1,6 milliárd forint) szerezte meg magának az 1952-es Mickey Mantle kártyát.

Azonban nem csak a híres sportolókat ábrázoló kartonlapokból áll a gyűjthető kártyák piaca, hanem olyan témák is megfordulnak az iparban, mint a Pokémon, a Magic: The Gathering, illetve a Yu-Gi-Oh. Az elsőként említett rajzfilm hatalmas népszerűségnek örvendett hazánkban is, de a legtöbben mégis a chipsekből megszerezhető „tazókat" preferálták a gyűjthető kártyák helyett. Mostanra az utóbbiak komoly bevételi forrást jelenthetnek. Idén februárban egy Pikachut ábrázoló Illustrator lapot 375 ezer dollárért, mintegy 116,3 millió forintért vásároltak meg, ami rekordmagasan előzi meg a franchisehoz tartozó többi darab árát.

A képen a többszáz millió forintot érő Pokémon kártya látható Forrás: Ebay

Koronázatlan kártyakirály

Ken Goldin 2012-ben indította el saját kereskedelmi platformját, melynek idén januárban a bevétele 36 millió dollár volt. A Goldin Auctions márciusban tartott aukcióján pedig két nap alatt 45,2 millió dollár értékben vásároltak sportkártyákat, ami több, mint az egész 2019-es forgalma a vállalatnak. A legdrágábban eladott ereklyékért (rajtuk: Kobe Bryant, Roberto Clemente, Mickey Mantle) darabonként több mint egymillió dollárt fizettek a lelkes gyűjtők. Így nem meglepő, hogy a cég 2021-re akár elérheti a 200 millió dolláros forgalmat is, ami duplája lenne a tavalyi rekord évének – derült ki a Sportsmarketing közleményéből.

A Goldin Auctions pedig tovább növelheti dominanciáját a következő pár évben, mivel a vállalatában idén szerzett többségi részesedést egy elismert amerikai befektetőcég. A Chermin Group többek között olyan ismert hírességek pénzét kezeli, mint Chad Hurley, aki a YouTube társalapítója, illetve Kevin Durant, híres NBA kosaras.

A társaság 40 millió dollárt invesztált a Goldin Auctionsbe, hogy az megtarthassa vezető szerepét.

Számos forrás szerint a kártyák iránti kereslet ugrásszerű növekedése csak ideiglenes. A koronavírus-járvány miatt sok ember otthon maradt, így valóban előtérbe kerültek a különböző otthoni hobbik, köztük az ereklyegyűjtés is. Azonban a piacon megjelenő jelentős mennyiségű tőke optimizmusra ad okot, ami szerint a kártyagyűjtés nemcsak ideiglenes időtöltés sokak számára. Mindemellett az eddig fizikai formában árult termékek a blokklánc technológiának köszönhetően most már a digitális térben is helyet kaptak.

A képen Ken Goldin látható, a kártyák koronázatlan királya Forrás: GoldinAuctions

A virtuális kártyák világa

Ma már a kártyagyűjtés nagy szerelmeseinek digitálisan is van lehetőségük bezsebelni a kiszemelt lapokat. Egyik kiemelkedő szereplője a trendnek az NBA, ami 2020-ban Top Shot néven hozta létre a kosaraskártyák új generációját, amelyek virtuálisan lekövethető videók formájában vásárolhatóak meg. A korábban említett blokklánc technológiának köszönhetően ezek a mozgó képes tartalmak csak korlátozott számban érhetők el, így nem nézheti ezeket meg bármikor bárki. A rendszer alapját az NFT-k (nem helyettesíthető tokenek) alkotják, amelyek segítségével válik igazán exkluzívvá (azonosítható, de nem másolható) a megvásárolt tartalom.

Mindemellett a sportkártyák és gyűjtőalbumok terén egyik legnagyobb kiadónak számító Panini a spanyol elsőosztály labdarúgó ligával, a LaLiga-val együtt megalkotott egy olyan digitális felületet, ahol a lapok fizikai kiadásuk mellett digitálisan is beszerezhetőek. A Sportmarketing megírta, hogy a két vállalat március elsején kezdte el publikálni a terméksorozatot, amiből folyamatosan jönnek ki új példányok, amelyekre licitálni lehet.

Magyarországon is komoly piacuk van

A magyar fejlesztésű kártyák egyik fő képviselője több évtizedes sikertörténetet tudhat maga mögött. A Beholder Kft. 1995-ben adta ki a Magic: The Gathering mintájára megalkotott: Hatalom Kártyái Kártyajátékot (HKK), amihez a pakli eredeti tervezői, Makó Balázs és Tihor Miklós, máig terveznek új lapokat.

A vállalat hazai népszerűsége több konkurens céget megihletett, akik később megpróbálkoztak saját kártyajáték kiadásával, de egyikük sem ért el maradandó sikereket.

A képen a Hatalom Kártyái Kártyajáték látható Forrás: Beholder Kft.

Debrecenben és Budapesten is megtalálhatóak dedikált sportkártyaboltok, amelyek online is elérhetők az elszánt gyűjtögetők számára. Ezek a kisebb üzletek szerveznek úgynevezett „break" eseményeket, amely során a kártyákat tartalmazó dobozokat több érdeklődőnek adják el, mivel az egész szett megvásárlása jelentős összegbe kerülne. Azok, akik szeretnének a sorsolásban részt venni, jelentkeznek, majd egy bizonyos összegért cserébe spotot foglalhatnak (megadott, hogy mennyi a maximum spot). A kihúzás előtt az illető vagy kiválaszthatja melyik csapat játékosait szeretné megkapni, vagy teljesen véletlenszerű, hogy mit zsákmányol be magának. Amint beteltek a helyek, a dobozban megtalálható lapok élő közvetítésben, sorsolással találnak gazdára.

Magyarországon a legnépszerűbb internetes platformok az ereklyék beszerzésére: az eBay, a Vatera, illetve különböző kisebb dedikált boltok weboldalai.

A Vatera eladási adataiból kiderült, hogy a kosaras sportkártyák a 2020-as év első felében körülbelül 140 ezer forintos forgalmat hoztak a vállalat platformján, míg idén több mint négyszeresére nőtt meg ez az összeg. Az ismert focistákat ábrázoló lapokból származó bevétel pedig tavaly (január-június) mintegy 300 ezer forint volt a Vaterán, míg idén már meghaladta az 500 ezer forintot. A növekedés mögött az állhat, hogy az emberek szívesen vásárolnak darabonként, illetve szettben egyaránt sportkártyákat. A hazai csapatok közül az Ferencvárosi Torna Club volt a legkeresettebb a lapokon, a magyar sportolók közül pedig Puskás Ferenc.