Nagyon jelentős összeget, akár 100 ezer forintot is kézhez kaphat minden nyugdíjas idén novemberben köszönhetően a gazdaság vártnál jobb teljesítményének. A legutóbbi kormánydöntések alapján minden időskorú egységesen 80 ezer forintot kap majd kézhez, valamint visszamenőleges hatállyal 1,2 százalékkal emelik a nyugellátásokat novemberben a magasabb infláció miatt. Míg a Gyurcsány-korszakban nyugdíjadót akartak kivetni, bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, jelentősen megemelték a gáz és az áram árát és elvették a 13. havi nyugdíjat, addig a mostani kabinet arra készül, hogy még 2022 elején visszaadja a 13. havi nyugdíjat. 

Idén novemberben 80 ezer forintos prémiumot fizetünk a nyugdíjasoknak. Lett volna 435 ezer olyan ember, akik egyéb okokból kevesebbet kaptak volna, de idén számukra is képesek vagyunk kifizetni ezt. Lesznek olyanok, akik az infláció korrekciójával együtt százezer forintos kiegészítést is kaphatnak 

- mondta Orbán Viktor még múlt pénteken a Kossuth Rádióban. Továbbá a miniszterelnök emlékeztetett, hogy a kormány vállalta a Gyurcsány-kormány bűneinek a korrigálását.

A magas munkanélküliséget már kijavítottuk, a minimálbéreket pedig szintén emeltük: januártól magasabb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején az átlagbér volt- fogalmazott, majd úgy folytatta: a harmadik tartozásunk a nyugdíjasoktól elvett 13. havi nyugdíj visszaépítése volt, így év elején kétheti nyugdíjat ebből vissza tudunk adni. Orbán Viktor kiemelte: ha a hazai gazdaság olyan szinten jól teljesít, mint az év eddigi részében, akkor lehetséges, hogy februárban akár egy egész havi nyugdíjat is visszafizethetünk a nyugdíjasoknak. A miniszterelnök azonban leszögezte: ez még nem száz százalékig biztos, mivel függ a gazdaság teljesítményétől.

A várakozásokhoz képest magasabb a nyugdíjkorrekció mértéke

A legújabb fejlemények szerint idén novemberben a 80 ezer forintos nyugdíjprémium mellett lényegesen magasabb nyugdíjkorrekció jöhet a vártnál magasabb infláció miatt. Mindez abból derült ki, hogy a kormány kihirdette a novemberben várható visszamenőleges nyugdíjemelésről szóló rendeletét. A nyugdíjemelési kompenzációról szóló rendelet kimondja, hogy 2021. november 1-jétől, 2021. január 1-jei visszamenőleges hatállyal 1,2 százalékkal hivatalból kell emelni az öregségi nyugdíjat, az özvegyi nyugdíjat és további 25 fajta ellátást. A 2021. január–október hónapokra járó emelés összegét, valamint tizenharmadik havi nyugdíjra vagy tizenharmadik havi ellátásra való jogosultság esetén az arra járó emelés összegét a 2021 novemberére járó ellátással egyidejűleg, egy összegben, hivatalból kell folyósítani.

A most eldöntött 1,2 százalékos pótlólagos nyugdíjemeléssel így gyakorlatilag 4,8 százalékos idei éves inflációig kompenzálta a nyugdíjasokat a kabinet. 

A visszamenőleges hatályú, 1,2 százalékos emelés lényegesen meghaladja a várakozásokat és azt a mértéket, ami a törvény szövegéből szigorúan következne.

Jelentős összeget kapnak idén novemberben a nyugdíjasokForrás: Shutterstock

Akár 100 ezer forintot is kaphatnak novemberben az idősek

Augusztusban az első nyolchavi infláció 4,3 százalék volt, ami alapján arra lehetett számítani, hogy a kompenzáció 0,7 százalékpont lesz, amihez képest ez a pótlólagos nyugdíjemelés jóval nagyobb, gyakorlatilag a kormány 4,8 százalékos idei éves inflációig kompenzálta a nyugdíjasokat.

Az egész évet tekintve tehát a nyugdíjtöbblet összegét a következőként lehet megbecsülni: 12 hónapra, plusz a 13. havi nyugdíj egynegyedére jár az 1,2 százalékos pluszemelés. 2021 elején az átlagnyugdíj összege 148 ezer forint körül lehetett. Ezzel számolva a kormány mostani döntése éves szinten 21 750 forintnyi pluszbevételhez juttatja az időskorúakat, akik átlagnyugdíjban részesülnek.

Ehhez jön még hozzá a minden nyugdíjasnak szánt 80 ezer forintos nyugdíjprémium, így ezek az érintettek akár 100 ezer forintnyi egyszeri jövedelemhez is juthatnak az év végén.

Gyurcsányék csak rezsit emeltek, és elvették a 13. havi nyugdíjatForrás: MTI/Mohai Balázs

 

A baloldal rezsit emelt, és elvette a 13. havi nyugdíjat

A nyugdíjasok helyzete a héten az Országgyűlésben is téma volt. Rétvári Bence arról beszélt, hogy amikor az MSZP kormányon volt, még Ferge Zsuzsa baloldali szakértő szerint sem tettek semmit a nyugdíjasokért.

Mi ezzel szemben igyekeztük a nyugdíjak biztonságát megteremteni, az önök nyugdíjszámítási módszerével viszont több tízezer forintot vettek volna ki az elmúlt évek javarészében a nyugdíjasok zsebéből – emlékeztetett az államtitkár. Hozzátette: több mint negyvennégy százalékkal növekedtek a nyugdíjak, vásárlóértékében ez tíz százalékos emelkedést jelent. – Olyan nyugdíjszámítási rendszert hoztunk létre, amelyben a nyugdíjasok nem tudnak rosszul járni. Akár magasabb az infláció a tervezetnél, akár alacsonyabb, a nyugdíjasok csak jobban járhatnak – jelezte Rétvári Bence, felidézve:

a súlyos anyagi nélkülözésben élő nyugdíjasok aránya 16,2 százalékról 6,7 százalékra csökkent.

A kormány 2010 óta minden eszközzel igyekszik megbecsülni az időseket, ezért Erzsébet- és rezsiutalvány formájában is támogatták az elmúlt években a nyugdíjasokat. A szocialista–liberális kormánykoalíció nyugdíjadót akart kivetni, bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, és elvették a 13. havi nyugdíjat, amit mi visszaépítünk- minderről már Zsigó Róbert, a családügyi minisztérium államtitkára beszélt az Országgyűlésben. 

Minden nyugdíjas egységesen megkapja a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumotFotó: Csudai Sándor - Origo

Jelentős támogatás 

Farkas András nyugdíjszakértő szerint egységesen 2,5 millió jogosult kapja meg a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot, amely több százezer kisnyugdíjasnak a havi ellátása összegét is meghaladó jelentős támogatás.

A nyugdíjprémium így nagyjából 200 milliárd forintjába kerül majd a költségvetésnek, erre eddig 54 milliárdot különített el a kormány, így a maradék 146 milliárdot még át kell csoportosítania. A februári 13. havi nyugdíj visszaépítésének következő szakaszára 160 milliárdot különítettek el, de ha nem az eddig tervezett kétheti részt, hanem mégis egy egész havit utalnak, akkor a duplájára, 320 milliárd forintra lesz szükség. Azaz, jelenleg valamivel több mint 300 milliárd forintot kell még a nyugdíjasok részére átcsoportosítani, amit például a szeptemberi devizakölcsönből könnyedén finanszírozhat a kormány – összegezte a Világgazdaságnak Farkas András.

Így emelkedett a nyugdíj az elmúlt években

Az elmúlt években az alábbi módokon segítette a kormány a nyugdíjasokat: 

  • 2017 januárjában 1,6 százalékkal emelték a nyugdíjakat
  • Mivel a 2017-es infláció 2,4 százalék volt, így novemberben további 0,8 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak januárig visszamenőlegesen
  • 2017 novemberében 10 000 forintos Erzsébet-utalványt kaptak a nyugdíjasok
  • 2017 novemberében átlagosan 12 000 forint nyugdíjprémiumot is kaptak a nyugdíjasok, ez is tovább növelte az emelés éves mértékét, így elmondható, hogy az emelés infláció feletti volt
  • 2018 januárjában 3 százalékkal emelték a nyugdíjakat. A 2018-as infláció 2,8 százalék volt, tehát az emelés infláció feletti lett
  • 2018 márciusában 10 000 forint értékű Erzsébet-utalványt kapott minden nyugdíjas
  • 2018 novemberében átlagosan 18 000 forint nyugdíjprémiumot fizettek ki, ami tovább emelte az éves emelés mértékét
  • 2019 januárjában 2,7 százalékkal nőttek a nyugdíjak
  • 2019 novemberében további 0,7 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, és nyugdíjprémiumot is fizettek (átlagosan 22 ezer forint). Az éves infláció 3,4 százalék volt, így a prémiummal és a rezsiutalvánnyal összességében infláció feletti volt az éves emelés
  • 9 000 forintos rezsiutalványt kapott minden nyugdíjas 2019 őszén
  • 2,8 százalékkal nőttek a nyugdíjak 2020 januárjában
  • 2020 novemberében jött a kiegészítő nyugdíjemelés, 1,2 százalék visszamenőleg egész évre, ezzel a 2020-as emelés 4 százalék lett, ami több mint az éves infláció (3,4 százalék)
  • 2021 januárjától 3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak
  • 2021 júniusától további 0,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak
  • 2021 novemberében újabb 1,2 százalékkal nő a nyugdíj, és az emelés ebben az esetben is visszamenőleges, január 1-től érvényes, tehát a nyugdíjasok egy összegben megkapják azt egész évre.
  • 2021 novemberében minden nyugdíjas egységesen 80 ezer forintot kap nyugdíjprémiumként
  • Fokozatosan, 4 év alatt visszaépül a 13. havi nyugdíj. 2021-ben 1 heti, 2022-ben 2 heti, 2023-ban 3 heti és 2024-től egy havi pluszjuttatást kap minden nyugdíjas. 52 héttel számolva az idei +1 heti juttatás további 1,92 százalék emelést jelent.