Milliókat fenyeget a szomjúság a rémisztő szellemhajó miatt

fso safer
Vágólapra másolva!
A brutális ökológiai katasztrófa mellett 8 millió ember ivóvíz-ellátását is fenyegeti, ha heteken belül nem oldják meg a 2017 óta a Vörös-tengeren Jemen partjaihoz közel rothadó, szellemhajóvá vált olajtanker, az FSO Safer jelentette problémát. A fejleményekkel a The Guardian jelentkezett. 
Vágólapra másolva!

A legújabb hírek szerint a 2017 óta a Vörös-tengeren katasztrofális műszaki állapotban lévő FSO Safer nevű tartályhajóból kiömlött olaj szennyezésének hatása a vártnál sokkal szélesebb körű lehet:

8 millió ember veszítheti el az ivóvízhez való hozzáférést, továbbá Jemen Vörös-tengeri halászállománya három héten belül megsemmisülhet.

Ha nem sikerül mihamarabb megoldást találni a hajó jelentette kihívásra, a szivárgó olaj a jemeni vizeken jóval túlra is átterjedhet, környezeti pusztítást okozhat Szaúd-Arábiában, Eritreában és Dzsibutiban is – derült ki a legújabb vizsgálatokból.

Az előzményekről az Origo részletesen beszámolt, ideértve az olajtanker esetleges felrobbanásának a veszélyét is, amely drámai természeti katasztrófát okozna a térségben.

A Guardianhez érkezett információk szerint már tárgyalások folynak az FSO Safer fedélzetén maradt, becslések szerint 1,1 millió hordónyi nyersolaj kirakodásáról.

Rémisztő tény, hogy a hajón négyszer annyi olajat tárolnak, mint amennyi 1989-ben az Exxon Valdez raktárában volt és annak kiömlése az akkori idők legnagyobb szerencsétlenségét okozta.

A huszi lázadók, az ENSZ által elismert jemeni kormány és az ENSZ közötti háromoldalú tárgyalások eddig még nem jártak sikerrel, annak ellenére, hogy illetékesek többször figyelmeztettek arra - többek között az ENSZ Biztonsági Tanácsában is -, hogy milyen következményekkel járhat, ha a tanker felrobban. Az ENSZ tisztviselői nem kaptak garanciát a huszik névleges ellenőrzése alatt álló hajó karbantartására, amelyre jelenleg mindössze hétfős legénység vigyáz.

Az FSO Safer olajtanker Forrás: AFP/Handout

A Nature Sustainability című folyóiratban közzétett modellezés kimutatta, hogy

az olaj folyamatos szivárgása miatt két héten belül valószínűleg le kell zárni a Vörös-tengeri kikötőket,

Hodeidát és Szalifot, ami 200.000 tonna Jemenbe irányuló üzemanyag szállítását veszélyezteti. Ez a nemzeti üzemanyag-szükséglet 38 százalékával egyenértékű. Emiatt az üzemanyagárak akár 80 százalékkal is megdrágulhatnak, ennél azonban súlyosabb gond, hogy a vízszivattyúk üzemanyaghiánya miatt 8 millió jemeni ivóvízellátása is veszélybe került. Ha a térségben lévő sótalanító üzemek elszennyeződnek, 2 millióan veszítik el a vízhez való hozzáférést.

Bár az olaj mennyiségének fele várhatóan egy napon belül elpárolog a tengeren, a maradék azonban hat-tíz napon belül elérheti Jemen nyugati partvidékét, három hét múlva pedig akár már a délebbre fekvő kikötőket is beszennyezheti.

Ennek bekövetkezése esetén, az élelmiszersegélyre szorulók számát 5,7 millió és 8,4 millió közöttire becsülik,

attól függően, hogy a szivárgás eléri-e a déli kikötőket, például Ádent.

A szakértők szerint hét nap múlva az olaj szivárgása miatt Jemen vörös-tengeri halászatának 66,5-85,2 százaléka, három héttel később pedig 93,5-100 százaléka kerülhet veszélybe.

A vörös-tengeri korallzátonyok, amelyek a tengervíz felmelegedésével szembeni egyedülálló ellenálló képességükről nevezetesek, szintén veszélybe kerülhetnek.

A Nature Sustainability című folyóiratban megjelent jelentés az alábbiakra figyelmeztet: "Az olaj szivárgása akadályozhatja a létfontosságú Bab el-Mandeb-szoroson keresztül áramló globális kereskedelmet, itt halad át ugyanis a világ hajózási forgalmának tíz százaléka. A hajók tisztításához létrehozott tilalmi zónák miatt a forgalmat átirányíthatják, és a szállítmányok késhetnek."

A Bab el Mandeb-szoros Forrás: Wikimedia Commons/WorldWind

A jelentésben szerepel még az alábbi fontos információ is: "Egyre valószínűbb a jelentősebb szivárgás lehetősége.

A gépházba 2020 májusában egy tengervízcső szivárgásán keresztül víz jutott be, a hajó tűzoltó rendszere pedig nem működik."

Az ENSZ engedélyt kért a husziktól a hajó ellenőrzésére, akik azonban kötelezettségvállalásokat akarnak arra vonatkozóan, hogy a hajót meg is javítják, ehhez azonban a nemzetközi szervezet nem rendelkezik elegendő forrással.

Az USA-ban is olajszennyezésről – sőt hatalmas olajszőnyegről - szólnak a legújabb hírek, miután október elején a kaliforniai Huntington Beachen egy tenger alatti olajvezeték szivárgása miatt több mint 572 ezer liter kőolaj folyt az óceánba. A katasztrófa okát még vizsgálják, állítólag egy hajó horgonya tépte fel a víz alatti olajvezetéket.