A Deutsche Bahn (DB) és a Siemens Mobility kifejlesztették a világ első olyan vonatát, amely vezető nélkül közlekedik a vasúti forgalomban. Dr. Richard Lutz, a DB vezérigazgatója és Dr. Roland Busch, a Siemens AG vezérigazgatója Dr. Peter Tschentscherrel, Hamburg polgármesterével együtt mutatták be a vonatot, amely megtette első útját a Digital S-Bahn Hamburg projekt keretében.

A vonatot digitális technológia irányítja, és teljesen automatizált. A vezető továbbra is a vonaton tartózkodik, és felügyeli a közlekedést az utasok szállítása során. A tolatás, illetve a vonat megfordítása fedélzeti személyzet nélkül történik. A projekt partnerek, a DB, a Siemens Mobility és Hamburg városa összesen 60 millió eurót (21,6 milliárd forint) fektettek a Digitális S-Bahn Hamburg projektbe, amely részét képezi a DB Digital Rail Germany projektjének.

Dr. Richard Lutz, a DB vezérigazgatója szerint Ma valóban korszakváltásnak lehetünk tanúi. A vasúti közlekedés belépett a digitális jövőbe, és a Digital Rail Germany valósággá vált. Az automatizált vasúti közlekedéssel jelentősen bővebb, megbízhatóbb, és ezáltal jobb szolgáltatást tudunk nyújtani az utasoknak anélkül, hogy akár egyetlen kilométernyi új sínt is le kellene fektetnünk." Az a célunk, hogy a vasúti közlekedést egyre több ember számára tegyük vonzóvá, hiszen ez az egyetlen módja, hogy elérjük a mobilitás átalakulását- tette hozzá.

A digitális S-Bahn szerelvény világpremiert jelentForrás: Siemens AG/Siemens Mobility GmbH/Ulrich Wirrwa

Intelligensebbé tesszük a vasúti közlekedést. A vonatok automatikusan tökéletesen tartják a menetrendet, másodpercre pontosan, és optimális energiafelhasználással"-magyarázta Dr. Roland Busch, a Siemens AG vezérigazgatója.

Ezzel támogatjuk partnerünket, a Deutsche Bahn-t azon törekvésében, hogy vonzóbbá tegye a vasúti utazást és egyben védje a környezetet. Ezzel a technológiával az ügyfeleink akár 30 százalékkal több utast tudnak szállítani, a pontosabb működésnek, és több mint 30 százalékos energiamegtakarításnak köszönhetően. A Digital S-Bahn Hamburg világpremiert jelent. Az új technológia már megkapta a hivatalos jóváhagyást, és mivel nyílt interfészeket tartalmaz, az üzemeltetők az egész világon bármilyen típusú vonatokhoz azonnal alkalmazhatják- tette hozzá.

A DB és a Siemens bemutatták az első önvezető vonatotForrás: Siemens AG/Siemens Mobility GmbH

Dr. Peter Tschentscher, Hamburg Szabad és Hanza-város Első Polgármestere a következőket mondta: A digitalizáció hatalmas potenciált jelent a teljes hamburgi S-Bahn hálózat számára. Ezzel nagyobb kapacitásokat tudunk létrehozni a meglévő vágányokon, és javítani tudjuk a vasúti utazások megbízhatóságát és pontosságát. A digitális S-Bahn ITS világkongresszuson történő bemutatása határozott előrelépés a jövő hatékony és klímabarát mobilitása felé."

A digitális S-Bahn az első kört az Intelligens Közlekedési Rendszerek Világkiállításon teszi meg Hamburgban. A kongresszus alatt négy digitális S-Bahn szerelvény automatikusan közlekedik az S-Bahn 21-es vonalán a Berliner Tor és a Bergedorf/Aumühle állomások közötti 23 kilométeres szakaszon.

A digitális vasúti közlekedés műszaki alapját a jövőbeni európai Automatikus Vonatüzemeltető Rendszer (ATO) szabvány adja, az Európai Vonatbefolyásoló Rendszerrel (ETCS) együtt. A vonatok rádión keresztül kapják a vezérlési jeleket. Decembertől kezdve a hamburgi négy digitális S-Bahn szerelvény részt fog venni a rendes menetrend szerinti utasszállításban. Már készülnek a tervek a hamburgi teljes S-Bahn rendszernek az évtized végéig történő digitalizálására, és folyamatban vannak vonatokkal és infrastruktúrával kapcsolatos beruházások. A tervek szerint a technológia használatát kiterjesztik az egész országra a regionális és a fő vasútvonalakon.

A DB további innovációkat mutat be az ITS Világkongresszuson Hamburgban

Október 11-től 15-ig Hamburg és az ITS Világkongresszus alkotja a jövő mobilitásának globális bemutatótermét. A világ minden tájáról érkezett vállalatok bemutatják innovációikat a világ legnagyobb közlekedési és logisztikai kereskedelmi vásárán. A Deutsche Bahn elsősorban a vasúti infrastruktúra, a vasútállomások, a fő vonali és ingázó közlekedés és a mobilitási kapcsolatok terén mutat be innovációkat. A DB és Hamburg városa tavaly újabb öt évre meghosszabbították a 2017-ben kötött „Okos város" névre hallgató partnerségüket. Mindkét fél arra kívánja felhasználni a digitális technológiákat és az innovatív ötleteket, hogy vonzóbbá tegyék a helyi közösségi közlekedést és a vasútállomásokat az utasok számára. Ez a törekvés már tetten érhető a Dammtor vasúti megállóban, amely az ITS Világkongresszus kapuja. Új vasúti információkat és innovatív útvonal tanácsadást kínáló új kijelzők segítik a tájékozódást minden utazó és a kongresszus vendégei számára. A művészek által tervezett bemutatók különleges hangulatot teremtenek az állomáson.