Harry herceg és Meghan Markle elárulták, mivel foglalkoznak most

Harry herceg Meghan Markle
Vágólapra másolva!
Harry brit királyi herceg és Meghan Markle, sussexi hercegné, hivatalosan is belépett a pénz és a befektetések világába, partnerek lettek ugyanis egy New York-i fenntartható befektetési cégben – adta hírül a BBC.
Vágólapra másolva!

Harry herceg és felesége Meghan hercegné csatlakozott az Ethic befektetési vállalathoz, amely profilját tekintve vagyonos ügyfeleinek ad hasznos tanácsot arról, hogyan tudják pénzüket fenntarthatóbb módon befektetni, kiemelten kezelve olyan kérdéseket, mint az éghajlatváltozás és az emberi jogok.
A házaspár előtt nem ismeretlen

az 1,3 milliárd dollárnyi vagyont kezelő cég,

ugyanis korábban már igénybe vették ennek szolgáltatásait.

A vállalat szóvivője közölte, hogy örömmel fogadták a híres házaspárt köreikben, szerepvállalásukkal remélhetőleg több millió potenciális ügyfelet érhetnek el.

A házassága előtt színésznőként dolgozó Meghan hercegné exkluzív interjút adva a New York Times-nak, hangsúlyozta: „Abban a világban, amelyből én származom, a befektetés nem igazán téma, mivel az luxusnak, puccosnak számít." Majd hozzátette: „A férjem már régóta keresett egy olyan vállalatot, amely összhangban van az értékrendjével, és segíteni tud, hogy ennek megfelelően fektethesse be a pénzét."

Harry herceg Meghan hercegné Forrás: Getty Images/2017 Max Mumby/Indigo/Max Mumby/Indigo

Harry herceg a felesége szavait kiegészítve elmondta, hogy legfőképpen azért csatlakoztak a vállalathoz, mert szívügyüknek tekintik, hogy szakmai tanácsaikkal segíthessenek főleg a fiataloknak abban, hogyan tudják fenntarthatóbb módon befektetni megtakarításaikat.

A fenntartható befektetés népszerűsége az elmúlt évtizedben folyamatosan nőtt, ami nagyrészt a mai fiatal generációnak köszönhető.

Az Egyesült Államokban a fenntarthatóbb alapokba történő befektetések 2019 és 2020 között több mint kétszeresére, 51 milliárd dollárra emelkedtek.

- mondta Harry herceg.

Ez a házaspár legújabb vállalati partnersége mióta az Egyesült Államokba költöztek. Miközben megpróbálnak anyagilag függetlenné válni, produkciós szerződést kötöttek a Spotify és a Netflix vállalatokkal is. Harry herceg egy mentális egészségről szóló dokumentumfilm-sorozatot is készített az Apple TV+ számára, és könyvírásba is belefogott: memoárt tervez kiadni.